Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Hegedűs Gyula: A pincehelyi kórház története

Az osztály felszereltsége az évek során állandóan gyarapodott és a kezdetekhez viszonyítva sokat javult. Az osztály együttmű­ködési készsége a sebészeti és a szülészet-nőgyógyászati osz­tállyal mintaszerűen és harmonikusan alakult. A belgyógyászati osztályon elsősorban a szív- és érrendszeri betegeket látták el valamint a keringési problémákkal küszködöket gyógyították. A kezdeti időszakban még sportorvosi teendőket is végeztek. Például a körzeti orvosok szakorvosi kivizsgálásra a pincehelyi kórházba küldték a sportolókat, ahol a vizsgálathoz szükséges megfelelő műszerek rendelkezésre álltak. Például EKG. A későbbiekben aztán a fent említett betegségtípusok mellett a cukorbetegségben szenvedő betegek gyógyítására is sok időt és energiát fordítottak. Sok betegnek állították be az optimális cukor­szintet. Gyakran kellett az emésztőszervi problémákkal küszködö­ket gyógyítani.1 Dr. Maros Éva főorvos alorvosai dr. Dési Éva, aki a székes- fehérvári kórházba került, majd ugyanott körzeti orvos lett és dr. Ürögi Éva, aki 1977-ben friss diplomásként került a pincehelyi kórházba. Maros főorvos asszony távozása után 1990-ben dr. Ürögi Éva főorvos kapott megbízást a belgyógyászati osztály vezetésére. Ezt a feladatot 2008-ban is ő látta el. A belgyógyászati osztályon lehetőség volt mindenre kiterjedő, általános belgyógyászati kivizsgálásra is, továbbá az előbb már említett diabéteszes betegek ellátására és koleszterinszürésre is. Az osztályon hosszú ideig volt főnővér Vódli Györgyné, nyugdíjazása után Horgos Beatrix, majd őt követte Böröcz Józsefné, született Fenyvesi Ildikó. A következőkben nézzük meg a belgyógyászati osztály ágykihasználását %-ban: 1953-ban 82,1% 1958-ban 88,1% 1963-ban 84,3% 1969-ben 92,6% 1975-ben és 1980-ban a három osztályról összevont, együttes adat áll rendelkezésünkre, mely szerint előbbiben kereken 88%-os volt az ágykihasználás, utóbbiban pedig 89,2% volt a három osz­17 Zsigáné. 36. p. 544

Next

/
Thumbnails
Contents