Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)
Hegedűs Gyula: A pincehelyi kórház története
tály átlaga. A későbbiekben pedig 1993-ban 88,0%. majd két évvel később 87,0%. A fenti adatokból megállapítható, hogy az ágykihasználási mutatók a jelzett években kielégítöek voltak. I s Természetesen a belgyógyászati osztály életét is nagyban befolyásolták az 1996 1997. évi események, melyeknek értékelésére a sebészeti osztályéhoz hasonlóan visszatérünk. Szülészet-nőgyógyászat Az osztály jóval a hivatalos megnyitás előtt már fogadott betegeket és szülő nőket. Az első betegek pontosan 1953. március utolsó napján nyertek felvételt a kórházba, áprilisban teljes mértékben működött az osztály. Tehette, mert a szülész-nőgyógyász főorvost már 1953. február elsejével kinevezték dr. Tibay József személyében, aki aztán 1965. február 28-ig vezette az osztályt. A szülészet-nőgyógyászati osztály 20 ággyal nyílt meg, ezen felül még 10 újszülöttágy is rendelkezésre állt. Ám ez az ágyszám a magas betegforgalom miatt már kezdetben kevésnek bizonyult, az osztály állandóan zsúfolt volt. Dr. Tibay József távozása után volt az osztály életében egy hosszabb időszak, amikor szekszárdi szakorvosok jártak ki Pincehelyre, majd 1966. május 1-jével dr. Kozma Lajost nevezték ki az osztály főorvosává. Az ő ideje alatt a részleg betegforgalma évről évre növekedett. Jelentősen növekedett a nőgyógyászati műtétek száma is. Az előbbiekben elmondottak sürgették a kórház bővítését és korszerűsítését.1 ' Dr. Tibay József alorvosai voltak dr. Bérdi Gusztáv és dr. Varga József. Előbbi a Nyugat-Dunántúlra került, utóbbi pedig ma is Iregszemcse egyik körzeti orvosa. A hetvenes évek elejétől dr. Smátrola Károly lett az osztály vezető főorvosa, aki egészen a szülészet-nőgyógyászat bezárásáig, vagyis 1996-ig vezette az osztályt. Smátrola dr. hosszú ideig volt igazgatóhelyettes is. A pincehelyi kórház élen járt a művi vetélések elvégzésének terén. A következőkben nézzük meg a terhességmegszakítások számát a Tolna megyei egészségügyi intézményekben, az időpont ls Zsigáné, 43. p. 19 Dr. Lukovits István és dr. Pilaszanovich Tivadar i. ni. 6. p. 545