Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)
Hegedűs Gyula: A pincehelyi kórház története
szí, Miszla, Mucsi, Nagykónyi, Nagyszékely, Nagyszokoly, Ozo- ra, Pincehely, Regöly, Simontornya, Szakadat, Szakály, Szárazd, Tamási, Tolnanémedi, Udvari, Ujireg, Varsád. A legtávolabbi község a Somogy megyei Törökkoppány, az 1950-ig Tolna megyéhez tartozó Tengőd, Kánya, Bedegkér voltak. Még az autóbusz-menetrendet is úgy állította össze a MAVAUT, hogy Pincehely Tamási Törökkoppány. Ez volt az úgynevezett látogatási busz, mely délután 1 órakor indult vissza Törökkop- pányba. Mindezeken felül még sürgős esetekben a Fejér megyei Igarvám (Ozora mellett) vagy Mezőszilas településekről is hoztak betegeket/' A kórház körzetébe tehát mintegy SO 000 lakos ellátása tartozott. A kórházak távolsága Pincehelytől 1953 előtt a következő volt: Szekszárd 65 km, Székesfehérvár 72 km, Kaposvár 85 km és Pécs 100 km. Látható tehát, hogy nagyok voltak a távolságok, és sürgős esetekben ez gondot is okozhatott. Az indulás időszaka Az osztályok a kórház megnyitását követően nem egyszerre, hanem lépcsőzetesen kezdték meg működésüket. Elsőként a szülészeti osztály kezdte meg működését, de még csak szülőotthoni nívón. Utána következett a sebészeti osztály, majd végül a belgyógyászat. Sebészeti osztály A kórház igazgatójának 1953. június 15-én kinevezett dr. Pilaszanovich Tivadar, a győri kórház egykori sebész adjunktusa lett egyben a sebészeti osztály vezetője is. A sebészeti osztály 1953. július 1-jével harminc ággyal kezdett működni. A megnyitást követő évtizedben egy segédorvossal látták el nehéz feladatukat az osztályon. Ráadásul közben állandóan cserélődtek a segédorvosok. A szakképesítés megszerzése után táZsigáné 27. p.. Hegedűs Gábor középiskolai tanár: A pincehelyi Szent Orsolya kórház jövőbeni hasznosításának koncepciója. Munkaanyag Hegedűs Gábor tulajdonában. 537