Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Brunn János: Fejezetek Györköny történetéből (1945-1985)

a tanítás. A megújult épület műszaki átadására 1965. október 15- en került sor. Szintén az 1963-as évnek az eseménye, hogy a központilag elindított, az analfabétizmus elleni küzdelem kampány keretében készült egy felmérés, amely szerint a községben 16 analfabétát tartanak nyilván. Többségük 50 70 éves idős ember, a fiatalabbak pedig terheltek. Az iskolának sikerült öt főt rábeszélni, hogy tanuljanak meg írni-olvasni. A tanításukat pedagógusok, családta­gok, rokonok közösen vállalták.-0 Az 1963/64-es tanévben kezdte meg működését a szomszédos Nagydorogon a gimnázium egy osztállyal. Az első évfolyamra 1 1 györkönyi nyolcadikost vettek fel.J)s 1968 októberétől a betegállományba kényszerülő Straub János helyett Farkas István megbízott igazgatóként irányítottá az iskolát. Ebben a tanévben vezették be az általános iskolákban a hazafias és internacionalista nevelés" részeként a honvédelmi oktatást, elsőként a 7. osztályban. Ennek keretében alakították meg a lövészszakkört is. Mindez a tanév lő eseményének, a Tanácsköztársaság 50. é\ fordulójának méltó megünneplése jegyé­ben zajlott. 1970 augusztusától Iker Sándort nevezték ki igazgatónak." 1971. február 1-jével az anyanyelvi oktatás elősegítése céljából a/ óvodában is bevezették heti két órában a német nyelv oktatását. Ezt követően vált német nemzetiségi oktatást folytató intézménnyé az iskola. Ugyanebben az időszakban az új igazgató a következőkről számolt be: ..Az oktatás korszerűsítését biztosító modern felszerelésekkel iskolánk jelenleg nem rendelkezik. . I korszerűsítési nehezíti még iskolánk jelenlegi állapota, környe­zetének rendezetlensége, melynek kijavítása, tatarozása nagyon sok anyagi áldozatot követel. ”",(l A korszerűsítés hamarosan kezdetét vette: 1973-ban a szakrendszerű oktatás javítása érdekében elkezdődött a szaktantermek kialakítása. Ugyanebben * 207 2116 TMÖL Gylsk 240/1963; 276 1965. 207 TMÖL Gylsk 376/1963. m TMÖL Gylsk 158/1963. 2"'' TMÖl GyTi 1969. február 7.; TMÖL Gylsk 136 1970. :|" TMÖL. Gylsk 53 1972. 427

Next

/
Thumbnails
Contents