Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Brunn János: Fejezetek Györköny történetéből (1945-1985)

Péter novellájából 1985-ben készült ,,Egészséges erotika ” című filmszatírájában láthatjuk. A filmben egy téesznek a ládagyártó melléküzemágáról van szó, ahol a pongyolában dolgozó nők „ládákat”, azaz ládákat szerelnek össze, majd szét, merthogy a kutyának sem kellenek. A film a szocializmus karikatúrája is egyben. A tsz-melléküzemág csak veszteséget termel, de senki sem tudja, hogy miért nem állítják le. Miért is nem? Mert a szocializmus a teljes foglalkoztatás elvén alapult, tehát nem lehetett megszüntetni a munkahelyen belüli munkanélküliséget, mert kiderült volna, hogy az egész rendszer gazdaságilag önmagát emészti fel. A szatíra szándékosan szélsőséges ábrázolása ellenére tudjuk, hogy ez a beállítás is része az igazságnak. A növénytermesztés gépesítése idővel speciális munkaterület kifejlődéséhez vezetett: ide tartoztak a gépek kezelői és javítói. A korábbi 25 fős koesisbrigádot váltotta fel folyamatosan a trak­torosok brigádja és a hozzájuk tartozó szerelők. 1981-ben a gép­csoportnál már 26-an, a műhelyben 35-en dolgoztak. A szere­lőműhely mellett egy 40 különböző gépet befogadó fedett gépszín is épült. A fejlődést e tekintetben is jól mutatja, hogy 1947-ben egy statisztikában mindössze öt traktortulajdonost mutattak ki a faluban.1"4 A téesz állattenyésztése is jelentősen fejlődésen ment át a 70- es években. Hosszú évek céltudatos munkája kellett azonban ahhoz, hogy a kezdetben szétszórtan tenyésztett szarvasmarha- és sertésállomány egy-egy központi telepre kerüljön. Elsőként a 920 férőhelyes szarvasmarhatelep készült el, majd az évi 400 hízó tenyésztésére képes korszerű sertéstelep következett. A majo­rokhoz szilárd burkolatú utat építettek, és külön kutakkal oldották meg mindegyik telep vízellátását. A beruházások között itt említendő meg a 300 vagonos terménytároló, a szárítóberendezés, a daráló, valamint a tápkeverő helyiségek felépítése is. Mindezt a téesz saját erőből, saját építőbrigádja segítségével valósította meg. Az állatállomány alakulását a következő táblázat mutatja:1"" TMÖl. GyKi 2064/1947. Brunn János téeszelnök zárszámadási beszámolói, kézirat. 404

Next

/
Thumbnails
Contents