Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)
Brunn János: Fejezetek Györköny történetéből (1945-1985)
Decemberben elkobozzák a volt volksbundisták földjeit."4 Később a kitelepítettek földjeit osztják szét az igénylők között. A Földigénylő Bizottságok 1947. február l-jével rendeletileg megszűntek. A rendelet előírta, hogy a bizottságok az irataikat a községnek kötelesek átadni, az pedig a Megyei Földhivatalhoz küldi őket. A györkönyi jegyző többször is jelzi, hogy a helybéli Földigénylő Bizottság az iratokat felszólítása ellenére nem adta át. Még 1948 végén is ez a helyzet, az iratok Páljános Lajos nv. MÁV állomásfőnök, telepes, volt bizottsági jegyzőnél vannak, aki györkönyi lakos. A jegyző többször is személyesen kérte, hogy az iratokat adja át, de erre nem volt hajlandó, ezért a jegyző a Földhivataltól bűnvádi eljárás elrendelését kérte. Végül csak 1949. január 31-én adta le az iratokat a bizottság volt elnöke."' Vajon mi oka lehetett arra, hogy addig várjon vele? Talán az, hogy még a hivatalos megszűnése után is működött a bizottság? Erre utalhat, hogy 1947. március 14-én készült a községben egy kimutatás a 100 holdon felüli birtokosokról az UFOSZ helyi csoportjának kérésére, amelyben a földosztást elindító 600/1945-ös rendelet végrehajtására hivatkoztak. A kimutatásban négy név szerepelt.11. Néhány hónappal későbbi összesítés már csak egyet tüntetett fel. A birtokrendezések eredménye 11 1947 nyarán : 114 115 116 117 Területnagyság Birtokok száma Ebből régi Ebből új 0 5 holdig 579 489 90 5-8 205 109 96 8- 15 129 97 32 15-50 48 48 50-100 6 6 100 hold feletti 1 1 A kimutatást követő megjegyzésben az áll, hogy ,,szükséges lenne a tagosítás, mert már annyira keskenyek a parcellák, hogy eredményes gazdálkodás rajtuk úgyszólván lehetetlenné vált". A 114 TMÖLGyKi 1793/1945. 115 TMÖL GyKi 421/1947. 116 TMÖL GyKi 573/1947. 117 TMÖLGyKi 1593/1947. 386