Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai

III./ GAZDÁSÁGI ELET 111/1. IPAR Az 1787-es katonai összeírás alapján Tengődön a családfők közül kilencen folytattak ipari tevékenységet. " Az 1828-as "N adatok szerint Tengődön 30 kézműves élt. Mű­ködési területük a település mezőgazdasági jellegéhez, az ott élők igényéhez igazodott. Ennek egyik jellegzetessége és bizonyítéka, hogy az iparosok jelentős része tevékenységét nem tudta egész évben űzni, tehát csak annyit termelt, amennyivel maga és helyi megrendelői igényét kielégítette. Komolyabb vásározói tevékeny­séget folytatókról nincs információnk. Foglalkozásukat tekintve voltak molnárok, takácsok, kalapo­sok, kovácsok valamint kerékgyártó és mészáros. Közülük egész évben ketten segéddel, négyen segéd nélkül végezték munkájukat. Csak az év felében dolgozó iparosok közül ketten segéd nélkül, négyen segéddel munkálkodtak. Mindössze negyedévig dolgozott 1 1 iparos, közülük négyen segéddel, heten segéd nélkül. Volt há­rom olyan kézműves, aki csak alkalmanként tudta mesterségét gyakorolni. Az összeírás időpontjában egy szüneteltette iparát. A kézművesek között feltüntettek egy ácssegédet. 1828-as összeírásban Tengődön a községnek két darab fából, patakra épített egykerekes malma üzemel. A jog gyakorlásáért, három évre kötött szerződés szerint, évi 40 forint árendát fizet az uradalomnak. Ezt és a többi kiadást levonva többek között a ma­lom javítására, a vízmeder tisztítására, 40 forint haszon marad. A településnek van 35 7# hold földje, 11 4/x kaszás rétje, amit az úrbéri szabályozás alkalmával az uradalom beleegyezésére végre­hajtó hatósági zár alá vett. Bár az úrbéri tabellát megírták, eddig ezek mégsem estek rovásadó alá. Ezen földek számított haszna évi 69 f 52 7„ krajcár. 1851-ben az ipari vállalkozások összeírásában szerepelt, hogy „olajmalmában Kurv János olajos magvakat dolgoz fel". A fog­TMÖL. IV.A/5 /a Tolna vármegye adószedőjének iratai Ö: 459. TMÖL. IV./A/5. Tolna vármegye adószedőjének iratai b. Conscriptio reg- nicolaris 1828. Tengőd.

Next

/
Thumbnails
Contents