Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Tanulmányok (Szekszárd, 2009)
Aradi Gábor: Adalékok Tamási mezőgazdaságának 19. századi történetéhez
megforgatott terület kialakítását és az elnyerendő szőlővesszők előírás szerint gondozását. 112 A fíloxérabizottság a Riparia, Portalis, R. Sauvage, Solonis, Rupestris, Vialla, Othello, Jaquez és Jork-Madeira amerikai vesszőket szerezte be és árulta kedvezményes áron 113 További segítséget jelentett a községi permetezőgép, bár ez inkább az 1884 óta jelen levő lisztharmat és peronoszpóra elleni védekezést segítette. Fokozottabb használatára 1891 után kényszerültek rá a szőlősgazdák. Az említett gombafertőzések ebben az évben olyan elemi erővel lepték meg a szőlőket, hogy az évi termésnek több mint a fele elpusztult. Az 1890-es évek vége felé szükségessé vált a kétszeri permetezés. Tamásiban a permetezőgép mind gyakoribb használatát mutatta, hogy 1893-ban a községi jegyző javasolta, hogy az eddig ingyen kikölcsönözhető gépre vezessenek be egész napra 20 krajcár, fél napra 10 krajcár bérleti díjat. 114 Az elpusztult szőlők újratelepítésére és általában, a szőlőmüvelés ügyének előmozdítására a szakminisztérium 1885-től szőlészeti és borászati vándortanítói kerületeket állított fel. A kerületek több megyét is felöleltek, melyek határa évről évre változott. 115 A kerületeket megbízott szőlészeti szakemberek, úgynevezett vándortanítók járták. Feladatuk között szerepelt a szakismeretek átadása, a szőlőmüvelés, a pince- és borkezelés helyes módszerének ismertetése, az amerikai szőlőtelepek kezelése, és az ellenálló amerikai fajták terjesztése. Nehéz és fáradságos munkát végeztek. Tolna megyében legtöbbször Dezső Miklós és Deák Tamás fordult meg. 116 A filoxéra okozta szőlőpusztulásnak rendkívül súlyos anyagi és társadalmi következményei lettek. A károk nagyságát jól mutatta, hogy még több mint tíz évvel a növényi betegség első megjelenése után, erre az időszakra hivatkozva kérte a gazdasági ismétlőiskola felállításának elhalasztását a tamási képviselő-testület. 112 TMÖL TJFI 5826/1888. 113 TMÖL TJFI 7144/1893. 114 TMÖL TNI KTJ 5/1893/6. MAGYAR BOR. 115 Villány - Pécs - Szekszárd, később Belső Somogy - Tolna borvidék, majd Tolna, Fejér és Veszprém megyék borvidéke. 116 TMÖL AI 747/1872.