Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Tanulmányok (Szekszárd, 2009)

Aradi Gábor: Adalékok Tamási mezőgazdaságának 19. századi történetéhez

Köszörűs József, Szalavári János) 20 forintot és egy pár új csizmát, a 12 hegymester fejenként 20 forintot, és az 5 hegyi kisbíró egy-egy új pár csizmát kapott. A hegybírók megkérték a főbírót, hogy szedesse be a fizetés alapját a polgároktól.

96 A hegyközségeket jellemző sajátosságok biztosították, hogy azok a 19. század második felében egyre erőteljesebben meginduló polgárosodás, a modern kor viszonyai között sem váltak meghaladottakká, szerepüket és helyüket az új társadalmi rendben is megtalálták. A 19. század végén a hegyközségek, a közigazgatás decentralizált szerveivé váltak. Egységesítésüket a 19. század végén pusztító filoxérajárvány utáni újratelepítés, a termelők nagyobb együttműködésének igénye vetette fel a hegyközségek törvényben való szabályozását. Ezt valósította meg a mezőgazdaságról és mezőrendőrségről szóló 1894. évi XII. törvénycikk. A hegyközségnek elsősorban az elpusztított szőlők felújításának, új szőlők telepítésének, továbbá a szőlőpenész ellen való közös védekezésnek az előmozdítása, valamint a szőlők közös őrzése, a hegyrendészeti szervezkedés volt a célja. A hegyközség megalakítása önkéntes volt, és bizonyos feltételek megléte esetén a birtokosok egyharmada elhatározhatta a hegyközség alakítását. Ilyen esetben a többi birtokos sem maradhatott ki a szervezetből. Feltételként említi a törvény a minimum húsz fő szőlőbirtokos létszámot és a száz katasztrális hold, vagy ennél nagyobb összefüggő szőlővel beültetett területet. A hegyközségek a közös tevékenység kereteit, formáit és tartalmát a hegyközségi rendtartásban határozták meg, amelyet a hatóságoknak kellett jóváhagyniuk. A feladatok teljesítéséhez szükséges költségek fedezése céljából a szőlőbirtokosokra területük nagyságával arányosan járulékot vetettek ki. A törvény meghatározta a hegyközségi önkormányzat szervezetének kereteit is, miután választmány és hegybíró választását tette kötelezővé.

97 Mint az előző példából látható volt, Tamásiban is működött a szőlőbirtokosok ezen együttműködési szervezete. A már többször hivatkozott szerződési jegyzékben 1857 és 1890 között rendszeresen megtalálhatók Várhegyen (később Öreg és Új Várhegy), TMÖL TJFI III/199/1861. KOMÁROMI ÉVA.