Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Tanulmányok (Szekszárd, 2009)

Aradi Gábor: Adalékok Tamási mezőgazdaságának 19. századi történetéhez

Kosbai Tuskóson (Várhegyi Tuskós), Sonkolyütön (később Új Sonkolyütő), Szarka-hegyen, Szurokhegyen, Adorjáni és Kobak­hegyen, Henyei (Új és Öreg) hegyen (Henyei Tuskós) a megvá­lasztott hegybírók (hegyfelügyelők), kisbírók és hegymesterek ne­vei. 98 A „hegyközség" a szőlők védelme érdekében hegypásztoro­kat fogadott fel. Pl. 1872-ben a Henyei hegyre és a Várhegyre két­két hegypásztort alkalmazott. Fizetésük a következőképpen ala­kult: minden hold föld után 1/8 gabona, fele részben tiszta búza, fele részben rozs, továbbá minden hold föld után 10 krajcár kész­pénz. Azoknak a szőlőtulajdonosoknak, akik kint laktak a hegyen 30 krajcárt kellett fizetni minden hold után. 99 A filoxéraveszély miatt a község vezetése fokozottabban szorgalmazta az állandó felügyeletet a Tamási körüli szőlőkben, mely együtt járt az őrzési díjak emelkedésével. Ez a díjnövekedés a szegényebb családoknak nem kis megterhelést jelentett. 1885­ben a szőlőhegyi lakosok (kb. 90 család) panaszt tettek a főszol­gabírónál a tamási elöljáróság ellen jogtalan fizetési terhek miatt. Levelükben azt írták, hogy a község egyoldalúan intézkedett hegyőrök felállításáról. A hegyőrök helyett a régi hegymester al­kalmazását kérték, mert ez kisebb terhet rótt rájuk. 100 Azt is kíván­ták, hogy a hegymestert a szőlőbirtokosok választhassák. Kérésü­ket a következőképpen indokolták: „alkotmányos korszakot" élünk „hol ily kérdésekben nem a kisebb számú községi lakosok (kb. 35 család), hanem a szőlőbirtokosok többsége dönt". m Kupi Gergely községi bíró válaszában kifejtette, hogy azért nem teljesíthető a kérés, mert ez „visszamenetelt jelentene a múl­takra". A hegyőri intézményt kb. 12 évvel ezelőtt állították fel. Az egyes szőlőterületeken nem egyszerre, hanem fokozatosan alkal­maztak újabb és újabb hegyőröket. A szőlőhegyiek kérelmét a fő­szolgabíró elutasította, mert a panaszosok nem cáfolták meg, hogy már 8-12 éve működik a hegyőri intézmény. Tehát ez már jól be­99 100 101 TMÖLTKI SZJ 1857. ápr. 26., 1858. máj. 2., 1862. máj. 1 1., 1865. jan. 15., 1873. ápr. 23., 1880. jan. 11., 1881 és 1890 között csak az éveket jelöltem, ahol volt adat. TMÖL TKI SZJ 1872. ápr. 24. Erejüktől függően hol természetben, hol pénzben adtak neki fizetséget. TMÖL TJFI 295/1885.

Next

/
Thumbnails
Contents