Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Tanulmányok (Szekszárd, 2009)
Keresztes Hajnalka: Fejezetek a nagyszékelyi német reformátusság életéből
körbetáncoltak. A hordón poharak voltak. Ezt követően az ebéd az egyik búcsúpárnál volt számukra, a vacsora a másiknál. Délutánonként bál volt, ahol a búcsúpárok nyitották meg a táncot. A legnagyobb ünnepek egyike volt ez, a templomszentelésre való emlékezés ünnepe. Kiemelt szerepe abban is érvényre jutott, hogy ünnepi ételek kerültek az asztalra. A nagyszékelyieknél elmaradhatatlan volt ilyenkor a cifra kalács: rózsaszín, barna, sárga csíkok voltak a fehér kelt tésztában. 118 Hasonlót a mórágyiak is készítettek, de ők kuglófformába helyezték az összesodort tésztát. A rózsaszínhez cukorkát olvasztottak fel, a sárga tojás sárgából, készült, a barna kakaó vagy kávé hozzáadásával. 119 A gyermekek számára is gondoskodtak szórakozásról. Nem csupán búcsúkor, hanem más nagy ünnepen is házaknál szerveztek a szülők bálokat. A lányos házakban volt a bál, a fiús szülők fizették a zenészeket, többnyire harmonikásokat. A konfirmáció előtti korosztály kétévenként volt beosztva úgy, hogy az egy csoportba kerülőknél a fiúk két évvel idősebbek voltak a lányoknál. Később sok házasság született az együtt bálozásokból, amelyeken természetesen a szülők is részt vettek. Egyéb református kegyességi szokások A böjtöt a német reformátusok közül sokan megtartották. Akik nem, azok is feltétlen komolyan vették a nagypénteki böjtöt. Ilyenkor hússal nem éltek, zsírral nem főztek. Egyik, ebben az időszakban fogyasztott ételük a savóleves volt, kedvelték a kifőtt tésztát, esetleg a sült tészta is asztalra került. A túrós tészta tejföllel, pöre nélkül került terítékre. A halat nem fogyasztották, nem kedvelték. Valószínűleg származásuk helyével is összefügg, mert a mórágyi német testvéreik kedvelték a halat, közülük ugyanis so- ' kan a Rajna partjáról kerültek hazánkba és egyik fontos táplálékuk volt a hal és később is az maradt. A nagyszékelyiek böjtben sok krumplit fogyasztottak. Ha valakinek 10 hold földje volt, abból 1 holdat burgonyával vetett be. Heimbuch Illésné Lohman Annamária közlése, Nagyszékely 2007. április 1. 119 Forster Keresztélyné Kohn Erzsébet közlése, Mórágy, 2007. ápr. 24.