Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Tanulmányok (Szekszárd, 2009)

Keresztes Hajnalka: Fejezetek a nagyszékelyi német reformátusság életéből

gyobb hangsúlyt kapott. 111 Gyakran az aratási és betakarítási ün­neppel is összefüggésbe hozták, mert Dél-Magyarországon kétszer is tartottak búcsút. Az egyiket a tényleges templomszenteléskor, a másikat ősszel. 112 Jelentős szerepe volt az elfajult búcsúgyakorlatnak a reformá­ció kirobbanásában. 113 A reformátorok elvetették a búcsú megün­neplését. 114 Az Ige és az imádság pótolják a szenteltvizet és töm­jént. 115 A Tolna megyei német reformátusok az „őshazából" hozták magukkal a templomszentelés napjának megünneplését. Mórá­gyon, Gyönkön és Nagyszékelyben is a legnagyobb ünnepek egyike volt. Az ünnepi istentisztelet elengedhetetlen része volt az ünneplésnek. Mórágyon 116 csak első nap délelőtt mentek temp­lomba, ezt követően a mulatságé volt a döntő szerep. Nagyszé­kelyben mindhárom nap igényelték az Úr házába menetelt. A búcsúra való előkészület hasonlóképpen zajlott, mint a mórágyiakriál. Általában 6-6 búcsúlegényt és búcsúlányt válasz­tottak, bár egy fotó 5 párról tanúskodik. 117 A búcsúlányok színes brokát- vagy selyemruhájának anyagáért Zombára kellett elmenni gyalog. Egyformára varratták a búcsúlányok ruháikat, csak a szí­nek voltak különbözőek. Az elkészült új ruhát a templomba vették fel először. A délutáni bálba és este már másik ruha ihlett. Termé­szetes volt, hogy a búcsúfiúk új öltönyüket először istentisztelet alkalmával vették fel. A templomban az úrasztalával szemben ültek a búcsúlányok, a fiúk pedig a presbiterek és a kurátor mögött. A templom előtt volt egy 200-300 literes boroshordó felállítva, amelyet kijövet 11 Handwörterbuch des deutschen Aberglaubens Band 4. S. 1421. 112 Wild Katalin: Búcsúval kapcsolatos szokások a dél-magyarországi németek­nél in.: Válogatás a magyarországi nemzetiségek néprajzi köteteiből 1996. Szerk. Kiss Mária. 113 Jos Colijn: Egyetemes egyháztörténet 126-130. o. 114 Schmalkaldenische Artikel III. 15. 115 Timóteus 4,5: „ ...megszentelődik az Isten igéje és a könyörgés által. " 116 Szilágyi Mihály: A szokások világa a német ajkú református Mórágyon, Különnyomat a Wosinsky Mór Múzeum XIX. évkönyvéből, 1996. 117 Heimbuch Illésné Lohman Annamária közlése. Amikor ő búcsúlány volt, a fotójukon csak 5 pár látható.

Next

/
Thumbnails
Contents