Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Töttős Gábor: A tolna megyei időszaki sajtó kezdetei • 371

tőzik), azonban nem ez az igazi területe, s így az első tizenhat szám után mindössze két tárcája jelenik meg. A rovat tehát legjobban használta ki szűkös lehetőségeit, leg­többet tett az újság fennmaradásáért, és - ami nem utolsó szem­pont - megtöltéséért. A Tolnamegyei Közlöny hírei és hírszolgálata Ha a tárcarovatról azt állíthattuk, a többihez képest a legjobb, az újság hírrovatáról éppen az ellenkezőjét lehet elmondanunk: a lap valamennyi része között ez a legalacsonyabb színvonalú és a legszegényesebb. Mielőtt ennek okait megvizsgálnánk, álljon itt bizonyítékként néhány jellemző adat. Az első megyei újság kezdő évfolyamának 1-9. számaiban, vagyis a teljes évfolyam több mint egy ötödében megjelent össze­sen 108 hír, hírcsokor és olvasói levél együttesen. Ez kereken 12 ilyen fajtájú anyagot jelent számonként. Már ez is vészesen kevés, de ennél sokkal rosszabb a helyzet, ha részletesebb vizsgálatnak vetjük alá ezt a mennyiséget. A száznyolc közül 12 olvasói levél, 1 hírcsokor (12 kishír), 84 hír, azaz, ha a hírcsokrot nem hírenként számoljuk, már csak 97 marad a mennyiség. Ha ebből az olvasói leveleket különválaszt­juk, kilenc /z/regységnél alig marad több egy számra. Témája, vo­natkozási köre alapján 51 hír (60%) Szekszárdról, de csak 7 hír (8,6%) Tolna megyéről, amikor 6 hír (7,1%) szól Bátaszékről, tegyük hozzá: egy olyan újságban, amelyet az egész megyének szántak. Ezzel együtt is mindössze 28 helység vagy terület neve fordul elő a hírekben és olvasói levelekben, de közülük négy nem a megyében található (pl. Mohács, Pécs, Jászberény). Összehason­lításul tudnunk kell, hogy 109 kis- és nagyközsége van ekkor a megyének, nem számítva egy sereg lakott pusztát. Sok nagyköz­ségről, mai városról azt sem tudjuk meg, hogy a világon van, nem szólva az ottani eseményekről, érdekességekről. A helyzet sokáig nem változik gyökeresen: alig bővül az év végéig 50-60-ra a hírekben szereplő megyei helységek sora. Rá­adásul, ami meg is jelenik, gyakran cáfolatra ad okot, vagy éppen közömbös, érdekességgel nem bír. Sokszor személyeskedés, valót­lanság kerül az amúgy is rosszhírre szert tevő rovatba. Mégsem ez 396

Next

/
Thumbnails
Contents