Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Töttős Gábor: A tolna megyei időszaki sajtó kezdetei • 371

legfőbb hibája, hanem az, hogy hírei rosszul szerkesztettek, ter­jengősek, semmitmondóak, nem keltik föl sem a figyelmet, sem az érdeklődést. Ehhez járul, hogy csupán az első évfolyam 34. szá­mától emelik ki az egyes hírek kezdőszavait, addig alig látható bekezdéssel és gondolatjellel választották el egymástól az „újdon­ságok''-at. Ezért így idézőjelben, mert sokszor egyikük-másikuk több hetes, hónapos, s már rég elfeledte a nyomdafesték kegyeire méltatott helység is az esetet. A hírek terén volt tehát legkevésbé versenyképes a Tolnamegyei Közlöny a fővárosi sajtóval, kiváltképp a napilapok­kal. Az okokat nagyon egyszerűen abban lehet megfogalmazni, hogy a szűk szerzői gárda - eltekintve néhány kivételtől - Szek­szárdra koncentrálódott. Azért szól például hat hír a nem túl jelen­tős Bátaszékről, mert Boda Vilmos királyi bíró működési körzete is ez. így aztán pletyka és ráfogás egymást követte e helységről; annál is inkább, mert vezető erejét a német származású „burgerek" jelentették, akik sehogy sem akartak beilleni az újság programjá­ban is hirdetett „magyar nemzetiségi jogeszme" irányvonalába. Ha rekonstruálni próbáljuk a korabeli hírszolgálatot, arra az eredményre juthatunk, hogy az három forrásból meríthetett. Az első és legfontosabb szerkesztő más elfoglaltságából összegyűlt híreinek sovány patakja: ebben a vármegyénél hallott esetek, ren­deletek, pletykák, tervek, mendemondák és olykor tények szere­pelnek legbőségesebben; ezt egészíti ki a falvakból származó, ha­sonló minőségű újdonságok erecskéje. A második hírbázis a vidé­ki levelezők és olvasók közvetítette anyag. Gyönk, Kölesd ezért szerepel többször (3-3 alkalommal), noha már az újság második száma mindenkit tudósításra buzdított: „ Vidéki egyletek és társu­latok vezetőit tisztelettel felkérjük, hogy körükben előforduló ese­ményekről bennünket időközönként tudósítani szíveskedjenek mi készek vagyunk ilynemű közlemények részére lapunk hasábait (!) bármikor megnyitni, miután ezáltal a közügynek vélünk szolgál­• 38 ni. A hírek azonban oly lassan csörgedeznek, hogy be is szünteti az újság az Egyleti, társulati rövid hírek elnevezésű rovatot. A hír Idevaló a második név szerint ismert szerkesztő, Tafner Simon is. Szerkesztői megjegyzés = TK 1. évf. 1873. márc.12. 2. sz. 3. p. 397

Next

/
Thumbnails
Contents