Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)
Hódi István: Az öreg tölgy mesél: Gemenc • 289
Ősszel, kisasszonynap körül az uradalmi traktorok kezdték kihúzni a sulymot drótkötéllel a decsi nagy Holt-Duna hatalmas területén a partra. A súlyom húzással együtt sok hal, főleg csuka, keszeg is a partra került, amelyet a súlyommal együtt a disznók megettek. Az akkori halbőség oly nagy volt, hogy a disznóknak kilós csukák is jutottak, melyeket ropogtatva faltak. A fentieken kívül a faddi határban és a vajkai erdőben folyt rendszeres legeltetés, a tulajdonosok elsősorban főleg szarvasmarhákat legeltettek. Bárányfokon még a mércésben legeltettek juhászok, de ez nem volt túlzó és rendszeres. 1910-es évekre jellemző, hogy a szarvasok még tekintélyes kárt nem okoztak, főleg az erdőben, de már a környező mezőgazdaságban a kár fokozottan jelentkezett. A Sárköz szállásokkal már sűrűn teletűzdelt területén a nádfészerekben, polyvásokban, szalmakazlakban bőven akadt puska, amelyet nem csak eldugva tartottak, de használtak is. Mert a határba akadálytalanul kiváltó szarvas kényelmesen elfért a kocsiderékban a frissen kaszált fu vagy réti széna alatt. Azonkívül a csendőrség felállítását megelőzően még kint lakó gátőröknek is volt puskájuk engedély nélkül, de ugyan ki kereste ? A jelentősebb szállások tulajdonosai és gazdái pedig többnyire legális vadászok voltak. Az első világháborúból jócskán került golyós puska a kint lakó emberek kezébe. így hát a jelentősebb vadkárt és a szarvas túlszaporodását eredményesen megakadályozták. Az 1914-es év fordulópont volt e téren, mert a környező kisés nagybirtok egyaránt érdekeltté vált a vadkár megelőzésében. A vadkár főleg a nagybirtokos lakatlan nagy táblás területén jelentkezett. Ezért a vadászat bérbeadóját, a Magyar Királyi Közalapítványt, mint tulajdonost a bérlő is ösztönözte vadvédelmi kerítés megépítésére. Az első kerítés építése a külső ármentett részen, a mezőgazdaság és külső erdő határán 1914-ben megkezdődött. 51 Gyöngyöoldaltól felfelé Szomfova mellett az ózsáki sarokig, a közalapítványi erdő északi határáig. Délre pedig a Keskeny erdő alsó sarkáig a töltés védővonala mellett. Tehát a Keskeny erdő és Gyöngyösoldal ármentett töltésén kívüli része a 51 Közalapítványi iratok 1914: napszámbér jegyzékek a vadvédelmi kerítés építéséhez 378