Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)

Hódi István: Az öreg tölgy mesél: Gemenc • 289

kerítésen kívül maradt. A kerítés építése 1920-ban fejeződött be. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy a közalapítványi erdő területén állt egy jól megépített, hatásos kerítés az egész erdőterület teljes hosszában. Az érseki erdőterület nagyrezéti szakaszának mezőgazdasággal érintkező része Pörbölyig kerítetlen maradt, miként a közalapítványi terület: az ózsáki saroktól (Pityófok) Keselyűsig. A kerítés vonalát csak 1934-ben hosszabbította meg a közalapítvány, Keskeny saját birtokrészen keresztül Gemencből kiváltó vad kártétele miatt. Ezt a kerítést az erdészeti személyzet a ráeső szakaszon úgy ellenőrizte és javította, hogy számottevő vadkár nem jelentkezett. Vaddisznókár szinte nem létezett, mert jelentős kártétele miatt bent is kint is könyörtelenül pusztították. Megállapítható, hogy vaddisznó az 1935-ös évekig az ártéren csak szimbolikusan voltjelen. A ma meglévő külső vadvédelmi kerítések Tolnától Bátáig 1950-től kezdve folyamatosan épültek. Ezzel az egész erdőterületet nyugatról egy összefüggő kerítésvonal határolta el a mezőgazdaságtól. Amíg a kerítés nem, vagy csak részben létezett, a dombvidéki erdészek mesélték, hogy mindig tudták az ártéren mikor van nagy víz, mert a szarvasok száma egyik napról a másikra hirtelen megemelkedett, de szinte átmenet nélkül ugyanolyan gyorsan meg is csappant a víz apadásával majdnem egyszerre. Tehát az ártéri szarvas nem érezhette magát otthonosan a dombvidék jártabb, szabdalt erdőiben. Ismereteim szerint az erdők államosításáig, a vadak a természetes erdei takarmányon kívül más etetésben nem részesültek. Csak a téli termelések, vágások adtak számára élelmet. A vadász hátizsákban kivitt pár cső kukoricát, hogy egy-egy kant szóróra szoktatva meglövessen. Erdei lopások, kihágások A korábbi szokásjogok alapján, de még az 1935. évi IV. törvénycikk életbelépése után is egy egyszerű és hatásos forma működött ezen a területen. Lényege a következő volt: A kisebb, nem súlyos kárt okozó erdei kártételt nem volt feltétlenül szükséges hivatalos eljárásként bírói joggyakorlat szerint kezelni, hanem ha az elkövető hajlandóságot mutatott a kár megtérítésére, 379