Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)

Hódi István: Az öreg tölgy mesél: Gemenc • 289

lehetősége az 1930-as években oda vezetett, hogy megjelent szervezett formában az orvhalászat. Az erdőben felügyelő és munkát végző szakszemélyzetnek ez egyre nagyobb gondot okozott. Az esetek többségében sokszor egyedül kellett szembenézni az orvhalászok 3-5 fős csoportjaival, amelyek ugyan jelentős erdei kárt nem okoztak, de magatartásuk sokszor kihívó és arrogáns volt. A hivatásos halászok, feles halászok egyedenként csak akkor szóltak a tetten ért orvhalászoknak, ha számbeli fölényben voltak, általában nem sok sikerrel. Úgy voltak vele, hogy ha kiéleződik az ellentét, az orvhalászok tönkreteszik, megrongálják a szerszámaikat, jelentős kárt okozva nekik. így hát azt gondolták: Amit nem én fogok, az nem az enyém, hadd vigyék! Csak akkor váltott élesre a dolog, ha a fogott halat vagy szerszámaikat ellopták. A korábban leírt halásztanyáknak külön világuk volt. Ott a társadalom minden rendű és rangú embere megfordult. Volt aki csak halért jött, vagy halászlét főzött az ismerős halásszal, és egyben kirándult, hogy pár pohár bort megigyon. Ezeken a halásztanyákon a sokszor hajnalig tartó evés-ivás nótázással fejeződött be. De maguk a halászok is, igen kevés kivétellel, a vízzel úgy voltak, hogy annak az asztalon nincs helye, csak a Dunába. Ezeken a halásztanyákon mindig akadt pálinka, bor. Ha ott nem, hát a farakodókat őrző fapásztoroknál, akiknél a halászok törzsvendégek voltak, Ezek a halászok a szó szoros értelmében a társadalom legszabadabb emberei voltak időben és keresetben egyaránt. Ha egy nagy fogás sikerült, akkor ezt nótaszóval, vidáman illett megünnepelni. Az erdészek és halászok között mindig jó viszony volt, mert az erdészek sok emberrel találkoztak és dolgoztak, így ha kellett, információt tudtak adni egyes esetekben. Azonkívül a halászok varsákhoz, szerszámokhoz minden anyagot az erdőben szereztek be, amiért, tudtommal, sem régen, sem újabban nem fizettek, de ugyanúgy a tanyákon eltüzelt száraz fáért sem. Az is igaz, hogy ez a faanyag szinte jelentéktelen volt értékét illetően. Ezek a halászok az erdő képhez és hangulatához tartoztak a kint élő erdészekkel egyetemben. A jó fogások megünneplésének, az evésnek-ivasnak voltak néha kellemetlen, sőt majdnem tragikus esetei. Ilyen a következő. 348