Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)

Hódi István: Az öreg tölgy mesél: Gemenc • 289

A Lassi halászok egyike a jó fogást egy helybéli ismerősével közösen ünnepelte a reggeli fogás óta. Délutánra elfogyott az itóka, ezért úgy határoztak, hogy mindketten átmennek ladikkal a veránka-szigeti „Selyem-tanyára", ahol a szomszéd farakodón a fapásztor bort mér. Az elhatározást tett követte. Elindultak mind a ketten külön-külön, egy-egy könnyű halász csiklin Veránkára. Az út vagy két kilométer volt ladikon, de ez nem jelentett akadályt, hiszen augusztus vége lévén, egy komoly nagy dunai áradás az utat simára egyengette, ami azt jelentette, hogy majdnem toronyiránt lehetett a vízen átkelni. Szerencsésen meg is érkeztek, és folytatták a „Selyem-tanyán", a helyi halászokkal a jókedvű italozást. Ez egészen késő éjszakáig tartott, mígnem a halász ismerősének lelkiismeret furdalása támadt, mert otthon várta a kedves felesége. A többiek mondták, ne menjen most haza, majd holnap, de ő csak kitartott. Éjjel egy óra tájban beleült a halászcsiklibe, és elindult toronyiránt Lassiba a vízen, hogy ott kikösse a ladikot, és hazamenjen a decsi szállásra. Elmondása szerint egy darabig evezett, és azt gondolta, hogy otthon van. A ladikban elkezdett vetkőzni, hogy az ágyába feküdjön. Levetkőzött meztelenre, a ruhát a ladik fenekére helyezte. Azonban egy kis hiba csúszhatott a dologba, mert ágyba fekvés helyett kilépett a ladikból, bele a 3 méter mély, hideg vízbe. Eléggé ittas lévén, elvesztette a tájékozódási képességét és a ladikot, vaktában kezdett el úszni. Vízen járó ember volt, úszni eléggé jól tudott. Egy darabig csendben úszott a ladik és a száraz part reményében, de sehol nem tudott leállni, és a ladikot sem találta. Hogy ez mennyi ideig tartott, azt maga sem tudta. Ereje fogytával, és ahogy a hideg víztől józanodott, kezdett segítségért kiabálni. Már jó ideje kiabált és úszott, amikor felébredt a Lassiban lakó fiatal erdész, aki akkor került oda, s életében ladikban nem ült. Kiment a ház elé a partra, de akkorra a kiabálás megszűnt. Senkit nem látott, a part bokros füzekkel volt tele. Azt gondolta, ennek úgyis vége. Bement, lefeküdt. Gondolta, majd reggel elmondja az esetet a halászoknak. Közben az emberünk a vak véletlen folytán jó irányban úszott, és ott, ahol az erdész állt, már előbb elérte a partot a fűzes bokrai között. Ő látta az erdészt. Egy vagy két személyes kis halász csónak 349