Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)
Kárpáti Andrásné: Julius Liebbald működése Tolna megyében • 251
Egészségi állapota egyre romlott, de barátai mindent megtettek gyógyulása érdekében. Egy alkalommal 13 napot feküdt fájdalmas betegágyban Tengelicen. Gondos ápolásáért - mely feledtette vele kínjait - hálás köszönetet mondott Csapónak. Külön megköszönte a költséges homeopátiás kezelés biztosítását. 85 Ápolása, és gyógykezelése mellett anyagi támogatásban is részesítette Csapó. Pénztárkönyvének bejegyzései között - melybe személyes kiadásait vezette, ott találjuk Liebbald nevét, kinek 50 Ft-ot juttatott 1834. december 24-én. Feltehetően karácsonyi ajándéknak szánta. 86 A kaposvári gimnázium igazgatói állása 1835-ben megüresedett, és Liebbald kérte barátját Rumy Károlyt, pályázza meg az állást. Örömmel venné, ha a közelében lenne, akkor együtt tudnának dolgozni. Ez azonban nem valósult meg. Az 1835-ös év újabb megpróbáltatást hozott a Dombóvár környéki lakosoknak. Augusztusban kitört a marhavész. Liebbald a járványról hivatalos értesítést nem kapott, a kerületi sebész Prékop úr sem jelentette, ezért útra kelt, hogy megbizonyosodjon a valóságos helyzetről. Augusztus 21-én [Koppány]Szántóra érkezett, és mint az alispánnak jelenti a következőket találta: a helységben néhány nap alatt több megbetegedés történt, augusztus 12ig három jószág el is hullott, a helyiek csak ekkor kezdtek gyanakodni, hogy járvány kitörése lehetséges. Augusztus 12 és 21 között a megbetegedések száma 32-re emelkedett, ezek közül 5 elveszett, 6 meggyógyult, 21 marhát pedig az ispotályban ápoltak. A helyzet súlyosságát látva azonnali rendszabásokat hozott. 19 pontban foglalta össze a „Közbátorsági Rendszabásokat" Elrendelte, hogy a megbetegedéseket a bírónak azonnal jelenteni kell. A mészárosok vizsgálat nélkül nem vághatnak le állatokat. Az elhullott állatok bőrét, ha lenyúzták, 24 órán át hamulúgba kell áztatni, majd megszárítani, de csak a járvány elmúlta után szabad értékesíteni. TMÖL. Cs. cs. DII. i. 226. pali. 125-126.p. TMÖL. Cs. cs. DII. i. 15. pali. 5. p. MTA.kt.JL. 1835.jan.27 . 268