Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)

László Péter: A Bonyhád-környéki Székely Telepes Községek Szabadművelődési Hivatala • 201

szabadművelődési intézményei felett az állami főfelügyeletet" Feladata ellátásához megfelelő jogosítványokat, hatósági szerepkört, költségvetést kapott. Kovácsy Pálnak 1946 szeptemberéig egy gépíró munkatársa volt. Ekkor került mellé tanügyi előadónak és helyettesnek Szakács Antal, aki addig a zalaegerszegi tanfelügyelőségen dolgozott. Saját kérésére jött Bonyhádra négy gyermekével. 13 1947 szeptemberében került a hivatalba újabb munkatársnak Zsigmond Kálmán. 14 A hivatal létrehozását - mint láttuk - a székelység beilleszkedésének és a szabadmüvelődés alulról induló, öntevékeny munkájának segítésében jelölték meg. A szabadművelődési hivatal e feladatokhoz az állami garanciákat biztosította. A szabadművelődést útjára indító rendelet előírta a „szabadművelődési tanácsok" létrehozását is országos és helyi szinteken, hogy biztosítsa a társadalmi kontrolt, a túlzott állami-és párt beavatkozást keretek között tartsa. A tanácsok néhány településen meg is alakultak és többször átalakultak. Tudunk róla, hogy a Körzeti Szabadművelődési Tanács Bonyhádon a Perczel utca 38. szám alatt székelt, költségvetéssel is rendelkezett, de tevékenységéről semmi nyomra nem bukkantunk. Az állami­központi hatalom művelődéspolitikai akaratát ellensúlyozni képes civil kontrol -úgy tűnik - nem működött kielégítően. A körzet településein szabadművelődési ügyvezetők tevékenykedtek. Zömében tanítók, papok és hivatalnokok voltak, de más egyéb foglalkozású is megtalálható soraikban. A tényleges szabadművelődési munka sikere vagy kudarca az ő rátermettségükön, szervezőkészségükön és a melléjük álló pedagógusokon múlott. Minden szabadművelődési ügyvezető „Haladási naplót" vezetett, amelyben a feladatok havi- heti- és Dokumentumok a szabadművelődés történetéhez (Továbbiakban: Doku­mentumok) 1945-1949. 68. p. Kossuth Kiadó 1988. Szerk.: Verő Gábor ÚMKL XIX.-I-l -i /1946/ 17. doboz . 1 Szakács Antal Gyergyóalfaluban született. Polgári iskolai tanárként 1940­1944 között Sepsiszentgyörgyön tanít, majd bevonult katonának. A háború után családjával együtt Zalaegerszegen telepedett le. Lásd részletesebben Kolta László: Bonyhádi arcképek 2000. 14 Zsigmond Kálmán 1946 júniusától a kiskőrösi szabadművelődési hivatalt vezette. Bonyhádra helyezték át. Ott dolgozott a hivatal megszűnéséig. 206

Next

/
Thumbnails
Contents