Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)

László Péter: A Bonyhád-környéki Székely Telepes Községek Szabadművelődési Hivatala • 201

napi bontásban sorakoztak. Mellékeljük azt a Szakács Antal hagyatékában található listát, amelyen a körzethez tartozó falvak és tanyák mellett az ügyvezetők neve és foglalkozása is szerepel 12. sz. melléklet/. A gyakorlati munka megkövetelte, hogy a szabadművelődési körzetben további kisebb körzeteket hozzanak létre. Ezek központjában tartották a táj értekezleteket, a körzeti kulturális szemléket, bemutatókat, tanfolyamokat. A körzeti központoknak kijelölt települések Bonyhádon kívül Nagymányok, Lengyel, Tevel, Rátaszék voltak. Az induláskor a szabadművelődés nem rendelkezett saját intézménnyel. Az iskolán kívüli oktatást az állami és egyházi iskolák tantestületei vállalták föl. A szabadművelődésben végzett tanítói munkát beszámították az iskolai óraszámba. A kulturális programok lebonyolítása - művelődési házak híján - szabadtéren, vagy a falusi kocsmákban történt. 1947 elején, a hároméves terv előkészítése során került bele az országos szabadművelődési programba a „Kultúrházat minden faluba" jelszó. Ugy ítélték meg, hogy a jól felszerelt kultúrház a felnőttek számára éppen úgy elengedhetetlen, mint a gyermekek számára az iskola. 15 Kovácsy kérésére a községi önkormányzatok felmérték a kultúrházaknak alkalmas, központi fekvésű épületeket és döntést hoztak a kisajátításukról. A vármegyei földhivatal ezeket az épületeket ­eredeti rendeltetésük szerint legtöbbször családi házakat - a szabadművelődési hivatalnak juttatta. 16 A színpadból, nézőtérből és mellékhelyiségekből álló kultúrházak évtizedekig nemcsak a falvak közművelődését szolgálták, hanem a lakodalmaktól a közgyűlésekig minden nagyobb rendezvényt ezekben tartottak. A körzet első kultúrházát Lengyel és Závod községben adták át. 17 A kultúrházak kialakításával párhuzamosan kezdődött el a falvak villamosítása, így lehetővé vált a mozik üzemeltetése is. Keskenyfilm-vetítővel látták el a falvakat, a tanyákra és a kisebb településekre pedig hetenként művelődési autó vitte a vetítőgépet és a vándorkönyvtárat. 15 Dokumentumok 156. p. 16 ÚMKL XIX-1-l-i /1947/20. doboz 17 Ú.o. 207

Next

/
Thumbnails
Contents