Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)
Csekő Ernő: Törvényhatósági választások Tolna megyében 1871-1917 • 5
illetően még a választókerületi beosztás megcsontosodásánál is ellentmondásosabb helyzet alakult ki. Ugyanis, amíg az egyes kerületek által betöltendő mandátumok száma az 1871. évi állapotokat tükrözte, addig az eltelt évtizedek során jelentősen módosult a kerületek választóinak száma. Annál is inkább, minthogy a változásokat a demográfiai mellett gazdasági jellegű folyamatok is cenzusról lévén szó - nagymértékben befolyásolták. Amint már szó volt róla, Tolna megye választóinak számában 1871 és 1913 között 44,3 %-os növekedés történt. A változást kerületenként vizsgálva, azt tapasztaljuk, hogy a 42 választókerületből - az 1907-ben megosztott gyulajit itt végig egybe számolva - tizenkilencben a növekedés üteme elmaradt a megye átlagától, sőt további hét kerületben a választók számában csökkenés tapasztalható (öt Duna mentén fekvő és két Hegyhát területén található kerületről van szó). Ellenben tizenhat kerületben ez a növekedés meghaladta a megye átlagát, sőt a tizenhatból hétben ez az érték elérte a 100 %-ot is, tehát a választók száma legalább kétszeresére emelkedett. 47 A kerületek megoszlását ld. a II. táblázatban. II. táblázat: A választókerületek megoszlása a választók számának 1871-1913 közti alakulását illetően 48 Választók számának változása Kerületek nevei 100 % feletti növekedés szekszárdi, némedi (nagyszékelyi), cikói, tevéi, závodi, gyulaji-regölyi, dombóvári 44-100 % közti növekedés (sió)agárdi, nagydorogi, bonyhádi, györei, majosi, (felső)iregi, tamási, (koppány)szántói, naki 44 % alatti növekedés alsónyéki, decsi, dunaföldvári, paksi, faddi, dióserényi, gyönki, hőgyészi, kétyi. miszlai, mucsi-i, simontornyai, (sár)szentlőrinci, felsőnyéki, nagyszokolyi, ozorai, pincehelyi, szakcsi, tengődi, csökkenés bátaszéki, őcsényi, tolnai, bölcskei, dunaszentgyörgyi, kistormási, kölesdi, TMÖL AI714/1871. illetve a KV 1913. évi választói névjegyzékek A táblázat elkészítéséhez szükséges adatok forrásai: TMÖL AI 714/1871. illetve a KV 1913. évi választói névjegyzékek 20