Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)

Aradi Gábor: Az optálás kérdése Tolna megyében • 155

A táblázatban látható tulajdonok fele a jelentősebb birtokcso­porthoz tartozik, ami arra enged következtetni, hogy a földterület nagysága egyenes arányban állt a kiköltözési hajlandósággal. Ugyanis a többség, vagyontalan és törpebirtokos 102 réteg - ezt ál­lapította meg az 1925-ben, az optálási folyamat félidejében készült Baranya megyei jelentés is-, már korábban elhagyta az ország területét. 103 Ebbe a birtokkategóriába tartozhatott nagyrészt az a 25 alsónánai család is, mely az előbb említett jelentés idején költözött el az országból. Ezután az 1930. november elsejei visszavonhatat­lan határidő előtt csak 1927-ben volt nagyobb mozgás, amikor 5 család hagyta el a megyét. Ugyanez volt a helyzet Bátaszéken is, ahol nagyobb kitelepülés 1925/26 táján lehetett. 104 Természetesen akadt egy-két tehetősebb gazda a rövid határ­időn belül áttelepülők között, de ezek nagy része birtokait meg­tarthatta, s hosszú idő keresztül saját maga hasznosította még. Bi­zonyítja ezt az is, hogy az első „hosszabbítás" végére a vissza­vonhatatlanul áttelepült személyek között, nagy számban voltak vagyontalanok, törpebirtokosok. A jobb módú gazdák tehát kivártak. Szántóikat megtartották. Egy részét kiadták bérbe, napszámba vagy feles müvelésre, a töb­bit maguk hasznosították. Ehhez pedig elengedhetetlen volt a rendszeres személyes jelenlét. Ebben a helyzetben született meg a döntés az áttelepülés vég­ső időpontjáról. Erről értesítést kaptak az érintett családok Azon­ban az 1930. október első harmadában készült főszolgabírói jelen­tések azt állapították meg, hogy alig érzékelhető még a készülő­dés. Bátaszéken ekkor, az itt maradt 11 család közül, csak 2-3 tette meg a szükséges előkészületeket. Rajtuk kívül Alsónánán (3 csa­lád) és Medinán maradtak optálók. Az ingadozás láttán újabb szi­gorú felszólítást küldtek szét. Ennek hatására a jugoszláv állam­polgárságot választók felvették a kapcsolatot a pécsi szerb konzul­lal, aki helyet keresett számukra Jugoszláviában. 105 Törpebirtokos alatt az 1 és 5 kat. holddal rendelkező birtokosokat értem. BML FBI 55/1925. A község görög keleti felekezeti iskoláját 1927-ben bezárták, mert 1-2 főre csökkent a tanulói létszám. Tolnamegyei Újság 1927. április 2.16. o. TMÖL AI 304/1930. 102 103 104 105 193

Next

/
Thumbnails
Contents