Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)
Aradi Gábor: Az optálás kérdése Tolna megyében • 155
Az SHS konzul törekvése az volt, hogy ezek a családok a Duna-Dráva sarokba vagy Szabadka vidékére kerüljenek. Erre lehetőséget adott, hogy az itt elhelyezkedő Schamburg-Lippe féle hercegi birtok felparcellázásra került. 106 A Baranya megyei főispán elemzése szerint a hely biztosítása és az itt élő magyarság létszámának csökkentése érdekében az SHS állam a lakosság népvándorlásszerű kicserélését akarta kierőszakolni, mégpedig úgy, hogy több magyart kényszerítsen át, mint amennyi szlávot átvenne. Ugyanez vonatkozna a birtokolt földterületekre is. 107 Az ismertetett szándéknak megfelelően a Tolna megyéből kitelepülők is főleg Kő, Karancs, Bolmány, Dárda, Pélmonostor, Baranyaszentistván falvaiba kerültek. Dárdára telepedett le, pl. a 108 bátaszéki Jelkovics Julka, Magyarevics Mihály, Tadics Csiró. Az optánsok ugyanakkor kis elszigetelt tanyákat is létrehoztak. Pl. Ugljest, Majiska, Medja. Milyen lehetett a hangulata a Jugoszláviába költözőknek? Sztanisits Alexandra általa gyűjtött visszaemlékezésekből megtudható, hogy sokan 1930/3l-ben szomorúan sírva hagyták el szülőföldjüket. Ezt figyelték meg a Baranya megyei vitézi szék képviselői is, akik cáfolták azt a valószínűleg jugoszláv újságokban található hírt, miszerint az oda költöző optánsok kocsiaikat felvirágozva, vidáman hagyták volna el lakóhelyüket. 109 A Tolna megyei hivatalok jelentése szerint eredményes volt a szigorú figyelmeztetés. Hatására valamennyi optáns elhagyta korábbi lakhelyét 1930. november végéig. 110 Néhányan azonban még továbbra is reménykedtek abban, hogy ez az áttelepülés csak ideiglenes lesz. Úgy gondolták, hogy nem kell véglegesen Jugoszláviában maradniuk, és egy idő eltelte után vissza tudnak térni Magyarországra. 111 Sztanisits Alexandra: a baranyai szerbek optálása az I. világháború után. Szakdolgozat. Pécs. 2000. 107 BML FBI. 48/1923 108 TMÖL AI 304/1930. 109 Sztanisits Alexandra: a baranyai szerbek optálása az I. világháború után. Szakdolgozat. Pécs. 2000. BML 377/1930. 110 TMÖL AI 304/1930. (belül: 17512/1930) 111 TMÖL AI 304/1930. 194