Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)

Aradi Gábor: Az optálás kérdése Tolna megyében • 155

csak akkor következhetett be, ha a belügyminiszter megállapította az opció feltételeinek meglétét. A szakminiszter ebbeli döntéséről a belföldön lakó optálót az elsőfokú közigazgatási hatóság útján, a külföldön lakót pedig a magyar külképviseleti hatóság útján értesí­tette. 16 Az optálási nyilatkozatok bejelentésének átvételére jogosult magyar hatóságok az átvétel napjának feltüntetése mellett igazol­ványt állítottak ki, amelyet haladéktalanul át kellett adniuk az op­tálónak. 17 Az optálásokról, az illetékes szerveknek nyilvántartást kellett vezetniük, amelyeket hónaponként le kellett zárni. Ez után egy példánynak, a nyilatkozat átvételére jogosult hatóság őrizeté­ben kellett maradnia, két példányt pedig fel kellett küldeni bel­ügyminiszterhez. Magyarország javára elsősorban Románia, a SHS állam, va­lamint Csehszlovákia területéről optáltak. Ausztria ebben a kér­désben kevésbé volt érintett, de innen is származtak magyar ál­lampolgárságot igénylők. (Lásd: 11. jegyzet) Az elsőként említett három országból áttelepülők optálását meghatározta ezen orszá­gok és Magyarország viszonya, melyet ekkor a szinte teljes szem­benállás jellemzett. Ennek azonban nemcsak és nem elsősorban Magyarország részéről teljesen érthető, a trianoni békeszerződés okozta nemzeti katasztrófa által indukált tiltakozás talaján kelet­kezett. Nagyobb szerepet játszottak a feszültségek kialakulásában a győztesek oldalán álló vagy odasodródó utódállamok. Ugyanis a trianoni békeszerződésben számukra megítélt területek nagyságá­val nemcsak, hogy nem voltak megelégedve, hanem megpróbálták az adódó lehetőségeket kihasználva további igényeiket is kielégí­teni. Az elégedetlenség és az azzal párosuló türelmetlenség belpo­litikájukban, az ott maradt magyarsággal szembeni magatartásuk­ban is megfigyelhető volt. Igyekeztek az ott élő magyarság lét­számát, befolyását csökkenteni, gazdasági erejét megtörni, vagyo­ni helyzetét aláásni. 16 ME 6500/1921. 10.§.-16. § 17 A mellékletben egy eredeti igazolványt is látható. Érdekes, hogy a rendelet­ben megjelent minta sokszorosítását nem központilag végezték el. (A nyom­tatvány alján jól olvasható a Molnár-féle nyomda rt. Szekszárd megjelölés.) Minden törvényhatóság külön-külön kinyomtatta az adott helyen szükséges példányszámot. TMÖL AI 16215/1940 (ezen belül: 120/1924) 162

Next

/
Thumbnails
Contents