T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

Rendhagyó válogatás egy életműből

1947-ben családom Kaposvárra költözött. Ott élt a nagyanyám három nagybátyámmal, és apám régi vágya volt, hogy közelebb lakjunk hozzájuk. 1950-ben - váratlanul - megkaptuk a diplománkat, mert az apácarendek feloszlatásával nagy lett a tanárhiány. Az egyetemen az „elhelyező bizottság" örömmel üdvözölte azt a szándékomat, hogy Pécsre kerüljek, mert évfolyamtársaim többsége Pesten akart maradni. Pécsett előbb az Építőipari szakközépiskolába helyeztek, ott is tettem le hivatali eskümet. Szeptemberben azonban a Tanítónő- és Óvónőképzőbe helyeztek át, ahol éppen akkor került börtönbe egy tanárnő, akit tanítványai feljelentettek politikai kijelentései miatt. Minden gyakorlat nélkül kezdtem el tanítani két szaktárgyamat: a magyart és a történelmet. A művészettörténet megmaradt „hobby"-nak, bár ennek vizsgái - akkor már muzeológia volt ez a szak - nehezebbek voltak, mint a főtárgyaimé. Nehéz szívvel gondolok vissza a tanítás két évére. Lelkes voltam és fiatal, de nagyon idegen volt a „terep", ismeretlen volt előttem a leányközösségek „lélektana", idegenül mozogtam, és az igazgatóm nagyon nem kedvelt engem. S hogy ez nemcsak megérzés volt részemről, azt az igazolja, hogy amikor 20 éves találkozóra hívtak meg tanítványaim, az akkori matematika tanárnő első szava az volt hozzám, amikor beléptem a szobába: „Hogy téged mennyire utált az igazgató!" Ki tudja miért... A második évben már csak az Óvónőképzőben tanítottam és nagyon aranyos ember volt az igazgatóm. Ekkor már be-bejártam a Dunántúli Tudományos Intézetbe, ahová még az egyetemről ajánlottak be. Szerettem ott a légkört, az igazi tudományosság levegője lengte azt körül. Amikor először mentem be, Babics András történész éppen Petrovich Edével (aki reverendában volt!) egy latin nyelvű fóliáns egyik szaván vitatkozott, annak szövegét fejtették meg együtt. Második alkalommal egy 1919-ben Jugoszláviába menekült és akkor hazatért forradalmárt faggatott emlékeiről Babics András, korán felismerve a szóban terjedő történelem fontosságát. 1952 tanévének végén behívtak ebbe az Intézetbe és az igazgató: Szabó Pál Zoltán felajánlott ott egy tudományos kutatói állást. Nehéz döntés volt, mert szerettem a pedagógus pályát, A sok apró kudarc mellett voltak kedves élményeim is. Az irodalmi szakkörben tevékenykedők sok örömet szereztek, a lelkes fiatal arcok 9