T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)
Az erdőgazdálkodás Somogy megyében
Az erdő legelőkénti hasznosításának két módja volt: vagy a fűlegeltetést adták bérbe, ül. engedélyezték úrbéri legelőkénti használatát, vagy pedig a makktermést engedték át külön szerződésekkel. A már idézett csokonyai uradalmi jelentés 1844-ben azt állította, hogy a drávai erdők jövedelmét ekkor csupán a makkoltatás adta, mely évente 6-700 forintot és mintegy 500 gyalognapszámot jelentett. - A makkoltatás bérbeadása kétségtelenül az erdei jövedelmek egyik legtekintélyesebbje volt, 68 a kisebb uradalmak nem rendszeresen müveit és gondozott erdeinek egyik fő bevételi forrását képezte. A berki uradalom 1192 holdas erdejében a makkbér jelentette a főjövedelmet. Ez az erdő mindössze az összjövedelem 1 %-át adta e viszonylag fejlett gazdálkodású uradalomban. 69 E területről a fát nem lehetett oly kedvező feltételekkel értékesíteni, mint a Balaton vagy folyók mellől. - Bábonyban gróf Hadikné részjószágának 1/3-a 600 hold erdő volt, melyből az évenként befolyó jövedelmet a kiküldött bizottság úgy becsülte, hogy a vágásokból 40 öl fát adhat el ölenként 3 forintért, makkbérként évente 110 forintot vesznek be. 70 Kacskovics Mihály saját bevallása szerint erdeiből semmi hasznot sem húzott, csupán legelőnek használta azokat. 71 A piarista kusztodiátus területén az 1840-es években az erdőket szakszerűen átvizsgáltatták, és megállapították, hogy amíg a kitermelt és ölberakott fa ára alig több, mint a kitermelésre fordított költség, addig legfeljebb ritkításra gondolhat az uradalom, hogy ezzel a megmaradt fák kiterebélyesedhessenek és makktermést adjanak, továbbá „gubacsolási és legeltetési hasznot" nyújtsanak. A makkoltatás bérbeadása rendszerint írásos szerződésekkel történt, és a jobbágyok napszámmunkára vagy készpénzfizetésre, OL Széchényi lt. 239. C. 24. 227. f. Vö. Szentiványi B. i. m. 298. p. KÁL Közgyűlési jegyzőkönyv, 1839. 1632. sz. irat Uo. Birtokösszeírások, osztályok, 1838. Uo. Kacskovics Bánó lt. Dátum nélküli csonka kimutatás az erdők hasznáról. Szentiványi B. i. m. 287-8. p. 72