T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)
Az erdőgazdálkodás Somogy megyében
vagy mindkettőre kötelezték magukat. Az erdei makkra gyakran a birkákat is ráeresztették. 73 A makk jelentőségét mutatja, hogy Fényes Elek számítása szerint Somogy erdeiben évenként több mint 150 000 sertést hizlaltak. 74 Hasonlóképp jelentős hasznot hozott a gubacs, melyet a XIX. század elején már védtek az uradalmak, és általában robotosokkal szedették. 1811-ben Somogy megyében egy mérőért („értvén a szokásos gubacsmérőt", vagyis soproni mérőt) 15 forintot adtak, Sopronba szállítva a somogyi gubacs 23 forintért kelt el. Ugyanez évben a pesti novemberi piacon 24-30 forintért kelt el a gubacs köbölje. 76 A gubacsot kb. 10-12 napig szedték a nagyobb erdőkben. Ennyi időre tiltották el a jobbágyok legeltetését ott. Az „alattomos gubacsszedéseket" mindenütt tilalmazták és szigorúan büntették. 77 A makkon és a gubacson kívül ebből az időszakból már más erdei termés hasznosításáról is vannak szórványos adataink. A disznótűs fabogyót egy időben a Széchényi-uradalomban szedették, de 1811-ben Hochlaitner inspector már azt írta, hogy mivel senki sem kereste, nem szedette le, mert többe került volna a szedetése, mint amennyit fizetnének. Az uradalom vezetői azonban „mustrát" kértek és jelentést kívántak arról, hogy mibe kerül a bogyó pozsonyi mérőnkénti szedetése. Thibolt assessor Bécsben festőkkel akart tárgyalni, hogy megtudja tőlük, nem lenne-e érdemes ezt a számukra fontos anyagot tartalmazó bogyót ott értékesíteni. Ez az utasítás azonban már elkésett, a bogyót már nem lehetett Vö. KÁL Somssich szarkavári lt. 1838. szept. 7-én kelt jelentés Eperjessy aláírással. OL Széchényi lt. IV. B. 10. 220-1. f. Fényes E.: Magyarországnak és a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja, statisztikai és geographiai tekintetben. Pest 1836. 204. p. OL Széchényi lt. IV. 39. A. 1-3. Hochlaitner jelentése 1811-ben. 30 pozsonyi mérő= 30 5/8 soproni mérő (Lederer Emma: Régi magyar űrmértékek. Századok, 1923. 154. p. Hazai és Külföldi Tudósítások, 1811. 40. sz. Vö. OL Széchényi lt. 415. X. 4. 26. 1-2. f., 27. f. (Úriszéki jegyzőkönyvek) Rhamnus catharticus: haszonnövény, termését a gyógyászatban, továbbá mint sárga és zöld festéket használták. (Csapody Vera szíves felvilágosítása.) 73