T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

Rendhagyó válogatás egy életműből

a sötétségben minden sokkal félelmetesebbnek tűnt. Ukrán katonák jöttek és halálosan fáradtak voltak. Rövid tanácskozás után betereltek minket az utolsó szobába. Ekkor megtalálták a vadászfegyvereket. Rövid ideig úgy nézett ki, hogy apámat agyonlövik, de anyám szorosan átölelte, s mi riadtan bújtunk össze. Ekkor kiderítették, hogy a puskákból nem lőttek. Azon az éjszakán megfogadtam, ha az Isten megsegít minket, akkor én Őt soha el nem hagyom. Ez vált azután vezérelvemmé. Izgalmas napok következtek. Emlékszem, anyám „robotba" járt, a megyeházán volt a legnagyobb kórház, s mindig mesélt a szegény haldokló katonákról. Amikor az „ék" Székesfehérvárnál „befutott", ismét hallottuk az ágyúszót, és városunk „kórházvárossá" alakult át. A mi otthonunkban is kórházat létesítettek, a bútorokat egy szobába zsúfolták be, s mi átmentünk az aláaknázott postaépületbe lakni. Oda nem mert bejönni senki, így aztán mi sem éreztünk semmit az esetenkénti rémségekből. Tavasszal a tanítás is megindult, egy kis házat kapott a gimnázium, amely üresen állt. A VIII. osztály, amely 13 tagúvá zsugorodott (ezek közül is hármat a háború sodort oda), a pöttyös konyhában nyert elhelyezést. Francia tanárunkról: Szarvas Lászlóról kiderült, hogy kitűnően beszél oroszul, ő lett a városparancsnok tolmácsa, nagyon sok jót tudott tenni az iskolájának, a tanulóknak, menlevelek adásával, emberi szóval. 1944 nyarán ebből a kis konyhából ballagtunk, míg a szekszárdi fiú osztálytársaink, akiket - leventeként - mind „begyűjtöttek" és csak a „bejárók" maradhattak itthon, szétszórtan a nagyvilágban próbálták életüket menteni. Azóta is, amikor ballagó diákokat látok, mindig telefutja szememet a könny. Ismét családi tanácskozás következett. Ennek eredményeként szeptemberben beiratkoztam Pécsett az Orvostudományi Egyetemre, osztálytársammal, Katával. Kosztos diákok lettünk, és vittük a krumplit, az élelmiszert és a Pécsett tanuló szekszárdi egyetemistákat. Apám szerezte a fuvart, hiszen az ő munkája folytatódott: erdőkitermeléshez néha napokra elvitte egy-egy orosz teherautó. Azon a nyáron sokat töprengtem a jövőn. Világéletemben irodalmár akartam lenni, nagy regényeket és szép verseket írni, ezt erősítette bennem a szekszárdi gimnáziumban levő élénk önképzőköri élet is. Azt azonban láttam, hogy Budapestre nem lehet utazni 7