T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)
Dunántúl népei a reformkorban, ahogyan azt a kortársak látták
képpen széles látókörű, nagyműveltségű ember, aki latinul, szlovákul, németül és magyarul írta műveit. 2 A jelen elemzés alapja egy, a Tudományos Gyűjtemény című, nagyigényű folyóiratban magyarul publikált munkája, amely „Ethnographiai Értekezés Magyarországról" címen az egész ország akkori népességének életéről ad elemzést. 3 A harmadik forrás címe önmagáért beszél: Miss Pardoe Magyarországról, annak lakóiról és berendezkedéséről írt 1839 és 1840 között tett utazásai során szerzett benyomásai alapján. A munka előszava Londonban készült 1840 októberében. 4 A könyv tulajdonképpen útleírás, de egy-egy fejezetben külön is foglalkozik az ország lakóival. Élesszemű megfigyelő, de nyiván az akkori politikai helyzet miatt - munkájában külön kiemeli, hogy nem nevez meg egyetlen politikai informátort sem, minden politikai megjegyzésért egyedül ő viseli a felelősséget. A hadmérnök a lakosság leírásakor három fő- és több melléknépről tesz említést, de önként átlépve Dunántúl határait, kitér a pétervári katonai határőrvidék lakóira, népeire is. Munkájában a magyar, a szláv és a német „főnépeken" kívül megemlékezik a klementinusokról (keresztény albánok), az olaszokról, franciákról, örményekről, cigányokról és zsidókról. A hosszú leírás részletesen ismerteti a főnépek történeti múltját, rétegződését, kitér embertani jellegzetességeikre és szokásaikra (még étkezési jellegzetességeikre is !) A magyarokat szangvinikus és kolerikus temperamentum jellemzi, - írja, továbbá nemzeti büszkeség, bátorság és határozottság. Főfoglalkozásukként a földművelést és az állattartást jelöli meg, s kiemeli vonzódásukat a lovakhoz ( és ezzel a lovas fegyvernemekhez.) Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. Budapest, 1898. II. köt. 175179. p. - Pallas Nagy Lexikona. Budapest, 1893. IV. köt. 620. p. Révai Nagy Lexikon. Budapest, 1912. IV. köt. 764-765. p. Csaplovics János: Ethnographiai Értekezés Magyarországról. Tudományos Gyűjtemény, 1822. III. köt. 37. et passim, IV. köt. 3 et passim, VI. köt. 79. et passim, VII. köt. 45. et passim. Miss Pardoe: Ungarn und seine Bewohner und Einrichtungen in den Jahren 1839 und 1840. Leipzig, 1842.1-III. Bd. 365