Tolna Megyei Levéltári Füzetek 7. Tanulmányok (Szekszárd, 1999)

Szilágyi Mihály: A grábóci szerb ortodox kolostor története • 5

hogy 1704. január 17-én Dunaföldvár bevétele napján kardélre hányták azokat a rácokat is, akik egyébként annak előtte behódoltak Rákóczinak. Ekkor a rácok a magyarlakta települések kifosztásával, a menekülni nem tudó lakosság felkoncolásával bosszúvágyukat kielégítvén, visszahúzódtak a Dráván túlra. A grábóci török fermán A budai szerb püspökség szentendrei múzeuma emeleti kiállítótermének egyik tárlójában két töröknyelvű okirat látható. Az egyikről úgy tudtuk, hogy az-az 1585-ben Grábócon, a másik pedig az 1700 körül Ráckevén (Kovin) megtelepedett szerb szerzeteseknek szól. Az okiratokról készült fényképek tüzetes vizsgálatából Dávid Géza turkológus kiderítette, hogy a „ráckevei" irat I. Abdülhamid szultán trónralépése után 1774. januárjában született, a „grábóci" pedig 1784. július végéről augusztus elejéről származik. Egyszóval: egyikük sem lehet azonos a budai pasa 1585. évi adománylevelével, melyről a grábóci kolostor évkönyve, a Letopis elmondja, hogy a szerzetesek tetszésük szerinti nagyságú földdel gazdálkodhatnak, kolostort és templomot építhetnek. Dávid Géza véleménye szerint mindkét irat Jeremiás metropolita által eddig élvezett főpapi javadalmainak Dijoniszosz szerzetes részére való átadásáról szól. Belgrád, a Szerémség, Szendrő, Jagodina helynevek felismerhetők a „ berát '-ban, de Kuvin (Kéve) és Grabovác vagy Grabovce (Grábóc) nem fordul elő. - Nem tudni, hogy milyen úton került a szultáni okirat a két magyarországi kolostorba. Az 1699. évi karlócai békekötés után nehéz elképzelni a török bármiféle befolyását a magyarországi kolostorokra. A „grábóci" fermán kezdő két sora - több kihagyással így hangzik: "Az isztambuli görög patriarchátus és a boldogságos küszöbömnél lakozó közösség metropolitája, Hieronim pecsétes beterjesztést készített, (miszerint) a patriarchátushoz tartozó Belgrád és Szerem s (ezek) régi tartozékainak metropolitája, az Eremija nevű szerzetes metropolitaságát átadja (a szóban forgó berát) tulajdonosának, Dijoniszosz (?) szerzetesnek... " Lehet, hogy csupán tájékoztatás célját szolgálták ezek a berátok, de egy másik verzió sincs teljességgel kizárva. Minthogy a bársonyzacskóba vagy zsákba varrt szultáni iratok, köztük a Szentendrén is megcsodálható fermánok valósággal műremekek voltak, joghatályuk lejártával ajándékul is szolgálhattak. A grábóci és ráckevei szerzetesek gyakorta megfordultak a Balkánon, kézirat- és könyvritkaságokat vásároltak. Nem elképzelhetetlen, hogy így jutottak a gyönyörű okiratokhoz is. Kammerer Ernő: "A döbröközi eset 1699." Tolnavármegye 1908. XII.25., 1909.

1. 3., 10. számaiban. 110