Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)

Szita László: A lutheránus németség bevándorlása és településtörténete Tolna megyében a XVIII. században • 5

Bánát helyett költözzenek Mercy gróf valamelyik Tolna vármegyei birtokára, nevezetesen Kistormásra. „... Vátzy kapitány ura nevében legkedvezőbb letelepedésifeltételeket és vallás teljes szabadságát helyezte kilátásba, elmondta azt is nekik, hogy a Bánát nem olyan egészséges vidék, mint Tolna vármegye. A jövevények engedtek. Erre lelkészükkel együtt bemutatták őket a császárnak, majd besorolták őket Mercy alattvalói közé. Majd hajón leutaztak a Dunán Tolnáig. Ott már várták őket Mercy szekerei és elvitték őket Kistormás pusztára és ott 1724. május 9-én, este 7-8 óra között a szekerek kiöntötték őket a zöldelő pázsitra. (»...würden ins'grüne Gras ausgeschütten...«) A zöld, füvesföld lett a derékaljuk, az Isten holdvilága, csillagos ege pedig a takarójuk. Ebből is látható, hogy nem volt csavargókból és gonosztevőkből (álló csapat), bennük lakozott az otthoni sok háború és megpróbáltatás folytán eldurvultabb erkölcsök mellett is az Istenfélelem mély vallásosság és az apák hitéhez való ragaszkodás és áldozatkészség... ",

5 A betelepülők származási helyét Schmidt tisztázta sokat idézett tanulmányában.

6 További anyakönyvi kutatásainkkal járultunk hozzá eredményeihez. Összefoglalva a tényeket megállapíthattuk, hogy a betelepülő lakosságának döntő része - akik 1724-ben első telepesek - és a későbben érkezők jelentékeny hányada is Hesszen-Darmstadtból érkezett, kisebb csoportjuk Nasszauból vándorolt be. Számuk hozzávetőlegesen 400 fő lehetett. Közelebbi térségmeghatározásra is bőven vannak adatok. Eszerint Wiesbadenből, Igstadt, Vordstadt, Breckenheim vidékéről indultak el. 1723-ban Tonsor részére kiállított meghívó levelet aláíró húsz települő mind ezen területről való volt. Továbbá Wiesbaden közvetlen térségének kiinduló helyül való hangsúlyozása azért is fontos, mert az sem véletlen, hogy választott lelkészüket Wiesbaden egy jeles prédikátora avatta fel. A Tonsort meghívó levélből több fontos tényre hívjuk fel a figyelmet.

7 Először is arra, hogy a kistormási német betelepülők egy része az Eppstein-féle uradalomból érkezett, odavaló jobbágyok voltak. Abból a tényből, hogy lelkészt és tanítót is megválasztottak vándorlásuk megindulása előtti időben, arra következtethetünk, hogy nem tartoztak a néha „vagabundusokból" összeverődött vándorló csoporthoz. Természetesen nem a kistormási német telepesek az egyedüli keletre vándorló közösség, amely hasonlóképpen megszervezte kitelepedését. Azonban sok olyan csoportról is tudunk, amelyben nem volt ilyen szervezettség és összetartó erő. Másokról az új hazában derült ki, hogy nem képeztek sem termelőközösséget, sem nem volt olyan kohéziós erő, mint amit a kis5 Schmidt János: i. m. 29. p. Schmidt kéziratban maradt másolata közlése azért érdekes, mert bár a lényeget megőrizhette Tonsor 1724-25-ben keletkezett leírásának, az utolsó sorokban foglalt gondolatok - amelyeket ő tehetett hozzá - mintegy védelembe vették a betelepülők csoportját. A mentalitásukról kialakított negatív képet utasítja vissza eléggé realisztikusan ez a kézirat, amelynek keletkezését Schmidt 1850-60-as évekre datálta. A betelepülők nem gyülevész népség, hanem istenfélő, szorgalmas és szervezett csoport volt. 6 Uo., 47„ 66-74. p. 7 A meghívólevél -jelentőségéhez méltóan - több közlésből is ismert. így&„Hessische Chronik"ban. Darmstadt, 1940. 27. évf. 127-128. p. Közli: Dr. Wilhelm Mehl darmstadti lelkész. 98