Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)

Ordas Iván: Egy család asszimilációja • 249

A már említett Radun „comes" természetesen nem gróf volt, hanem megyés ispán. 1481-ben felbukkan egy „deák", tehát literátus ember, elég korán. 1566-ban Szécsény várkapitánya, II. Rákóczi Ferenc lovaskapitánya (a Lőcsei Fehérasszony apja), négy szolgabíró, négy alispán, az 1848-as Vas megyei nemzetőrség bujdosóként meghalt parancsnoka, egy 1848/49 után évekig börtönben szenvedett huszárezredes, két régi és egy új főispán (mely utóbbit Titóék verték agyon); Radoysich Lajos nagybátyám személyében a 10. sz. cs. kir. huszárok volt ezredese, akit viszont a szovjetek lőttek le, mert a Margit-híd budai fejénél lévő sarokházak egyikének pincéjében nőket próbált megvédeni az erőszakoskodóktól. Továbbá egy huszártábornok, egy görögkeleti esperes, egy johannita lovag, egy főrendházi tag és két evangélikus egyházmegyei felügyelő. Szaporítva a sort az 1956-os körtéri harcokban halálos sebet kapott unokatestvéremmel és talán a saját politikai börtönbüntetéseimmel és munkástanácsi tagságommal is. A családnak tehát volt mire emlékeznie, bár a hitelesség dolgában előfordulhattak kisebb torzítások. Ilyen azonban a „nagy "történelemben is megesik... Az asszimilációról tudjuk jól, hogy történhet természetes és erőszakos úton. Ez azonban már a következő fejezet tárgya lesz. A szerbek Az apajogú társadalmunkban talán természetes, ha az itt következők részletezését apai ágról kezdem meg. A szerbek erőszakos asszimilációjának, mint általában, családunkban sincs nyoma. Érkezésük annál erőszakosabb körülmények közt, a török elől menekülve történt. Tulajdonképpen már Mátyás király idején, sőt azt megelőzőleg is. Ez elsősorban az ottani nagy családokra (pl. Lazarevicsek) vonatkozott, akik nem egyszer óriási földbirtokokat kaptak a magyar uralkodóktól. Jelentős részben azért, mert harcedzett kísérőkkel jöttek. Mindez azonban rólunk nem mondható el. Csernovics (Csernojevics) Arzén (1633-1706) ipeki pátriárka néhány évvel Buda visszafoglalása után érezte szükségét annak, hogy 5000 emberével együtt Prizrenben hűségesküt tegyen I. Lipótnak. Ezt az erejét még egyáltalán nem elvesztett török érthető módon nem vette jónéven és 1690-ben a pátriárka 37 ezer családdal - más számítás szerint 80 ezer emberrel - menekülni kényszerült Magyarországra. Ez ma, az újraindult népvándorlások idején se lenne akármekkora tömeg. Ennek a bejövetelnek erősen idealizált képe, festmény formájában, gyerekkoromban még a pesti görögkeleti szerb eklézsia falán lógott, valószínűleg ma is ott van. A szerbek komolyan vették a Habsburg-háznak tett hűségesküt, mint az 1702-ben megszervezett, kitűnően funkcionáló, határőrvidék katonái. Nem hinném, hogy különösebb lelkesedés fűtötte volna őket a bigott katolikus Habsburgok iránt. Inkább a tényleges hatalmat ismerték fel és ebben hosszú távon igazuk is volt. 1705-ben II. Rákóczi Ferenc talán legvéresebb hadjára251