Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)
Kovács Péter: Egyetem vagy birtok (Bécs-Krakkó-Itália) • 221
Kovács Péter EGYETEM VAGY BIRTOK Bécs-Krakkó-Itália 1495. december 23-án a bácsi káptalan előtt a néhai Dárói Majos Mihály fia, Mihály fontos bejelentést tett. Úgy döntött, hogy valamennyi birtokát Bakócz Tamás egri püspök, fő- és titkos kancellárra hagyja. Az oklevél szerint a Tolna megyei nemes család sarja sokat köszönhetett Bakócznak, aki gyermekkorától taníttatta és úgy a bécsi, mint a krakkói egyetemen folytatott tanulmányait támogatta. Dárói Majos Mihály most Itáliába készül, ahol néhány évig tanulmányait kívánja folytatni, s talán az egyházi rendet is felvenné, ha történetesen Isten megparancsolná, és ezt sugallaná neki. 1 Dárói Majos Mihály életpályája nem jellemző a magyar nemességre. Mivel Magyarországon úgy az értelmiségi állás, mint az egyházi stallum betöltését nem kötötték magasabb végzettséghez, nem beszélhetünk tömeges egyetemre járásról. 2 Ennek ellenére a külországi tanulmányoknak meg volt a maga varázsa és vonzereje. Egyrészt, mert segíthették a hivatali előmenetelt, másrészt az idegenben kötött kapcsolatokat idővel Magyarországon is kamatoztatni lehetett. Természetesen a belső indíttatás és a kalandvágy is közrejátszhatott egy ilyen döntésnél. Dáróit azok közé sorolhatjuk, akiknek az egyetem egyben hosszú távú befektetést is jelentett. 3 A városi és mezővárosi polgárok egyetemre járásának elsősorban gazdasági oka volt, hiszen az általuk preferált krakkói és bécsi egyetemen azokkal a szintén polgárszármazású ifjakkal tanultak együtt, akikkel, miután viszszatértek és bekapcsolódtak az üzleti életbe, előbb-utóbb szakmai kapcsolatba kerültek. 4 Az egyháziak döntését az állástalanság vagy éppen ajobb állás reménye 1 Haus-Hof und Staatsarchiv. Archív Erdődi D. 938.1495. XII. 23. A bácsi káptalan oklevele. ...a puero educasset et tam in Wiennensi quam Cracoviensi universitatibus pro studiis litteramm propriis suis expensis hactenus confovisset et tenuisset... Nunc verő idem Michael ad Italiam proficisci et isticstudia litteramm aliquot annis continuare proposuisset. ...ac tandem ordinem etiam sacerdotalem, si forte Deo placitum fieret et id sibi inspiraret, suscipere decrevisset ... 2 Az egyházi javak betöltésére és az egyetemre járás kapcsolatára utaló mű: Köblös József: Egyházi középréteg a Mátyás- és a Jagelló-korban. (A budai, fehérvári, győri és pozsonyi káptalan adattárával.) Bp. 1994. (Továbbiakban: Köblös) 37-38. p. 3 Dárói Majos Mihály az egyetem előtt már bizonyára járt valamilyen iskolába Magyarországon. Közvetett bizonyíték szerint a 14-15. században Tolnavárnak jelentős latin iskolája volt. Timár György: Tolnavár Mohács előtt. 40-90. p., 69-69. p. In: Tolna mezőváros monográfiája. Szerk.: Glósz József, V. Kápolnás Mária. Tolna, 1992. 4 Kubinyi András: A középkori magyarországi városok hierarchikus térbeli rendjének kérdéséhez. In: Településtudományi Közlemények 23 (1971. márc.) 58-78. p. Kubinyi a városi fejlődés szintjeit vizsgálva egyik fontos kritériumként kezeli a városi és mezővárosi polgárok egyetemre járását. Minél többen látogattak külországi iskolát ugyanabból a helyiségből, annál előkelőbb helyet foglal el a település a városok hierarchiájában. 221