Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)

Kováts Jenő: Tolna (vár)megye állategészségügyi igazgatása és állat-járványvédelme 1780-1980 között • 165

meg Tolna vármegye főorvosává, akinek nehéz időkben, a szabadságharc alatt, majd a Bach-korszakban kellett helytállnia. Az önkényuralom éveiben az 1852-ben létrehozott öt „tartományi hely­tartósági kerületben" egészségügyi hivatalt létesítettek, melyek munkáját köz­pontilag az Egészségügyi állandó Bizottság hangolta össze, e felett pedig a leg­főbb felügyeletet a cs. és kir. Helytartó Tanács Egészségügyi Osztálya gyako­rolta. Ez a szervezett hálózat felügyelte és irányította az állat-járványvédel­met is. 12 Traiber időszaki jelentései nagyon lerövidültek. Közel sem kapunk bennük olyan részletes és precíz tájékoztatót, mint a szabadságharc előtt Tormay Károly idejében. Ezekből a jelentésekből esetenként az állategész­ségügy teljességgel hiányzik. Traiber először az 1854. január 12-én kelt jelen­tésében számolt be a vármegyében dolgozó állatorvosokról. Számuk ekkor 12, név szerint is felsorolta őket. Az 1858-as hasonló jelentés már 15, az 1860­as 16 állatorvost említett. Ezeknek az állatorvosoknak a megjelölése a kimu­tatásban „kovátsmester és állatorvos", „baromorvos". Ezek a számok azonban nem fedik a valós helyzetet. Mint később be is igazolódott, nagyobb részük nem állatorvos, hanem állatok gyógyításával is foglalkozó gyógykovács volt. 13 Traiber főorvoskodása idején ismét felvetődött a megyei állat-egész­ségügyi szolgálat felállításának a gondolata. A főorvos 1861. április 30-án Tol­na megye Tekintetes állandó Bizottmányához tett felterjesztésében a követ­kezőket írta: „Af évi Martius hó 21-én 535. sz. alatt kelt határozatban köteles­ségemmé tétetvén egy megyei állatorvosi állomás szükségességének és mikénti betöltésének kimutatása, van szerencsém előterjeszteni: készséggel ragadom meg az alkalmat előterjeszteni, hogy megyénkben hol a mezeigazdászat és a ne­mesebb állat tenyésztés oly magas fokon áll, egy értelmes 's egészen kiképzett megyei állat orvost többé nem nélkülözhetünk. Vannak megyénkben több he­lyen igen értelmes és már begyakorlott állatorvosok, akiknek sorából az ezt igénylők közül a legértelmesebbik választhatnék meg, erkölcsi tulajdonosok 's több évi gyakorlat szükséges kellékek lévén a választandó állatorvosban. Szék­helye Szekszárd vagy közeli környéke lenne. Működési köre az egész megyére kiterjedne és szaktudományi intézkedésekben a főorvosnak, mint az egész me­gye közegészségügyi főnökének lenne alárendelve". Ez az előterjesztés is ered­ménytelen maradt. 14 1861. november 24-én a Helytartó Tanács elrendelte a megyei főorvo­soknak, hogy a negyedévi és évi jelentésükben az állat-egészségügyi viszo­nyokról is rendszeresen számoljanak be. Tolna vármegye állategészségügyének a felügyeletét dr. Traiber József 1865-ig látta el, ekkor felváltotta őt a megyei főorvosi tisztségben dr. Sass Ist­ván, aki közel 30 évig töltötte be ezt a tisztet. 12 Tolnavármegye Hivatalos Lapja (Továbbiakban TVHL) 1902. nov. 13 TMÖL Cs. Kir. Megyehatóság iratai. VÜ./A-303/1854. 14 TMÖL Alispáni iratok. (Továbbiakban AI) 465/1861. 169

Next

/
Thumbnails
Contents