Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)
Kováts Jenő: Tolna (vár)megye állategészségügyi igazgatása és állat-járványvédelme 1780-1980 között • 165
Kováts Jenő TOLNA (VÁR-)MEGYE ÁLLAT-EGÉSZSÉGÜGYI IGAZGATÁSA ÉS ÁLLAT-JÁRVÁNYVÉDELME 1780-1980 KÖZÖTT /. A magyar állatorvosi felsőfokú oktatás 1787-ben történt megindulása megfelelő szakemberek és szervezettség hiányában egyidejűleg nem járt és nem is járhatott a szervezett állat-egészségügyi szolgálat életre hívásával, ennek következtében önálló állat-egészségügyi igazgatásról még hosszú ideig nem beszélhetünk. Az állatjárványok elleni védekezést ebben az időben és még sokáig az egészségügyi szolgálat irányította. Ennek menete és színvonala pedig természetes függvénye volt e szolgálat vezetője szakmai felkészültségének, valamint a kérdéshez történő emberi hozzáállásának. Az állat-járványvédelem és az állat-egészségügyi igazgatás terén a hivatalos állat-egészségügyi szolgálat megjelenésére tett első lépést 1838-tól számíthatjuk, amikor is az uralkodó 1832. november 21-én kelt legfelsőbb elhatározásából elrendelt hivatal, az országos főállatorvosi funkció (regni veterinarius) betöltése Zlamál Vilmossal megtörtént. Ez a tény már kiindulópontja lehetett volna a vármegyei hivatalos állat-egészségügyi szolgálat kezdetének, de még hosszú időnek kellett eltelnie, míg a megyei állatorvosi munkakör létrehozása, majd betöltése valamennyi megyében megtörtént. Nem volt kivétel ez alól Tolna vármegye sem. A következőkben ismertetni kívánom, hogy II. József trónra lépésétől indulva (1780) az állatjárványok elleni védekezés, majd a hivatalos állategészségügyi igazgatás Tolna vármegyében milyen fejlődésen ment keresztül 200 év alatt és ezen szakmai ténykedés vezetése és irányítása kiknek a nevéhez fűződik. Bár adataim javarészt a Tolna Megyei Levéltárban folytatott kutatásaimból származnak és ennek következtében elsősorban Tolna megyére vonatkoznak, természetszerű, hogy ahol szükséges, országos jelentőségű eseményekre is kitérek. A vizsgált időszak kezdetén az állategészségügy és az állat-járványvédelem irányítója a „Megyebéli Rendes Orvos Ur'\ Physicus ordinarius volt (megyei főorvos), helyettese a Physicus secundarius, az állat-járványvédelem tehát az egészségügyi szolgálat keretében történt. Szakképviselői elsősorban a seborvosok (chyrurgus examinatus) voltak, a hivatali ügyvitelt a területen a 165