Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)

Szita László: A lutheránus németség bevándorlása és településtörténete Tolna megyében a XVIII. században • 5

A Mercy-birtokra települtek a földesúr közvetlen támogatásával nem csak a házaikhoz kaptak ingyen vagy nagy kedvezményekkel építőanyagot, hanem két esztendő múltán felépíthették imaházukat, sőt iskolájukat is. A földesúr döntése szerint Kistormás és Kölesd német bevándorló lutheránus jobbágyainak előírta, hogy egy gyülekezetet alkothatnak. Az imaházuk is Kölesden épült fel fából és deszkából 6 öl hosszúságban és 3 öl szélességben a falun kívül Tormás irányában. Lelkészük a fentebb említett Tonsor azonban a nagyobb lélekszámú telepesközségben lakott Kistormáson. Közben a kölesdi német bevándorlók nagy számban a gyorsan fejlődő Kistormásra költöztek és az egyházi szolgáltatásokat itt végezték, kivéve a vasárnapi és ünnepi istentiszteleteket, amikor is az egész gyülekezet Kölesdre járt át, miután az imaházukat ott építették fel közösen. Ez a helyzet mintegy hat évtizeden át a viszály oka lett. A valóban ellentmondásos helyzetet Mercy földesuraság döntése okozta. A telepítési tervben Tormás és Kölesd egyesítését határozta el 1724ben. A kölesdi evangélikus magyar jobbágyokat még a telepítést megelőző hónapokban a Pállfyak saját birtokaikra helyezték, hogy helyet csináljanak a Kölesdre tervezett német lutheránus jobbágyoknak. Mercy mindkét településére német lelkészt küldött és javadalmaikról szerződést szerkesztett, kötelezve a falukat azok szigorú betartására. A szerződést, eltérően a többi telepes faluétól, most mutatjuk be tekintettel arra, hogy két különböző falu közös szolgáltatási gyakorlatára utalnak, amely más falvaknál nem fordul elő. A lelkészi javadalomhoz Kölesd is hozzájárult Kistormás betelepítésétől, 1724. május 26-tól. A falu felett egy darab szántóföldet, miután Kölesden nem volt lelkész, a tormási pap használhatott egy kender- és káposztafölddel együtt. E földek használati joga felett is, amikor már a lelkész állandóan Tormáson lakott, évtizedekig tartó viszály keletkezett. A tormásiak maguknak tulajdonították a földeket, a kölesdiek nem akartak vélt jogaikból enegedni. Ugyanis „ők a betelepítésig Tormáspuszta határában odáig legeltették jószágaikat és kaszálták a szénát is, saját elgondolásuk szerint szántottak", mint vallotta a 80 éves kölesdi Takács János. Azon a helyen, ahol később a tormási paplak állt, valamikor ő füvet kaszált. A „tábornokgróf sem választotta el a két helység határát, csak később, amikor a két falu viszálykodása miatt zavarossá vált a helyzet. De az elválasztás szerencsétlenül történt. A kölesdi határ szélén álló ház még Kölesdhez, az udvar és a kert már a tormási határba esett... ".

u A vita 1731-ben véres összecsapássá fajult úgy, hogy számosan súlyos állapotban hetekig viselték a következményeit. Ekkor több német telepes elköltözött búcsút mondva Kölesdnek, s Kistormáson találták meg végleg he14 GVKL Schmidt-Tomka-hagyaték. Kéziratok. Másolat TMÖL Causae Criminales 1728. Kistormás-Kölesd. III/1-142. 100