Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

mást. Nem kötöttünk féket a nyelvünkre, elmeséltük kik vagyunk és mi járatban kerültünk a kis vendéglőbe. Az eddig is barátságos hölgy ekkor még barátságosabb lett. Mind közelebb húzódott hozzám, simogatni kezdte karomat és rövid időn belül elhangzott a nyílt vallomás: Je t'aime. Abban a hangulatban nem is akadtunk fenn ezen a gyors megnyilatkozáson. Közelben volt egy kis szobája, eltűntem vele egy röpke időre, hiába a háborús időben még a szerelem is gyorsan bonyolódik le. Éppen visszaértem a vonat indulására, Sonja elkísért a vonatig, szorosan belémkarolt, egyre hajtogatta a fenti vallomást. Felszálltunk, a vonat elindult, Sonja lobogtatta kis zsebkendőjét, míg csak el nem tűnt előlünk alakja. Kedves kis kaland volt. Este lett mire Pegnitzbe értünk, ismét itt kellett aludnunk. Másnap, utunk harmadik napján visszaérkeztünk a West-Lagerba. Délután azonnaljelentkeztem a századirodán. A százados, aki erre az útra küldött, szó nélkül végighallgatta jelentésemet, mondott néhány keresetlen szót a németek eljárására. Majd hozzám fordult: - Akkor kérem vissza a két fel nem használt nyugtát. - Igenis, válaszoltam és nyúltam a köpenyem felhajtókájához, ahol katona szokás szerint az irományokat tartani szoktuk, lévén ez a hajtóka a köpeny mindkét ujján elég magas, tekintélyes zsebnek felelt meg. Megdöbbenésemre azonban üresen húztam vissza a kezemet, a két nyugta nem volt sehol. Erre alaposabban kezdtem kutatni, sorra vettem a bal oldali hajtókát is, zsebeimet, majd a zubbonyom és a nadrág zsebeit, sehol semmi. A százados szó nélkülfigyelt. - Nem értem, dadogtam, itt kell lennie. - Keresse csak tovább, mondta a százados, addig innen ki nem megy, míg a nyugták elő nem kerülnek. Újra kezdtem a kutatást, majd zsebkéssel felvágtam a köpeny és a zubbonyom bélését, felfejtettem a varrást, de a nyugták nem kerültek elő. Amikor végképpen nyilvánvaló lett sikertelenségem, a százados röviden közölte velem: - Ezért haditörvényszék elé állíttatom magát, és kizavart az irodából. Igaza volt, én voltam a hibás. Ekkor már mindent értettem. Végigvonult előttem megismerkedésünk a francia lánnyal, rendkívül gyors hajlandósága a szerelmi kapcsolatra. Csak ő lophatta el a nyugtákat, amikor a lakásán voltam. Az orromnál fogva vezetett. Minden bizonnyal a francia ellenállásnak dolgozott, számukra két ilyen aláírt, lepecsételt, de ki nem töltött nyugta aranyat ért. Erre akár egy vagon lőszert, vagy fegyvereket fel lehetett venni. Ezt természetesen a századosnak nem mondhattam el, mert azonnal letartóztatott volna és joggal. Bélának és Gézának elmeséltem a dolgot és ők is megerősítettek az elgondolásomban. Megfogadtuk, hogy az ügyről mélységesen hallgatunk. Mindenesetre várhattam az ügy kivizsgálását. Végül is az ügyből nem lett semmi, a százados többé nem hívatott, eljárás ellenem nem indult. Megúsztam, de figyelmeztető volt, vigyázzak a jövőben, mert a háborúban minden eszköz megengedett. 227