Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Dr. Kováts Jenő NAPLÓ 1944. november 24-től 1946. április 17-ig 1944. november 24.-december 15. Kedves fiam, mi az életben többé nem találkozunk! Komoran és szomorúan hangzottak apám súlyos szavai az elsötétített zalaegerszegi pályaudvar peronján. Sötét, hűvös, november végi este volt. Kezemben a katonaládám, zsebemben az aznap érkezett SAS behívó, úticél Hanta község valahol a Bakonyban. Nyugdíjas szüleim utolsó reménységét tette tönkre a behívó. Azt hitték, rólam megfeledkezett a magyar hadsereg és én már kívülesek ezen a pusztító háborún. Kezdettől fogva tudtam, hogy ez nem így van. Az a tény, hogy az ősz folyamán ismételten kaptam 1-2 napra szóló, meghatározott úticélt megjelölő behívót, azt jelentette, hogy igenis nagyon jól tudnak rólam. Az optimista hitet az kelthette szüléimben, hogy ezek a behívók mindig lósorozásra szóltak, mely munkát civil ruhában végezhettem és befejeződése után mindig hazatérhettem. De a mostani behívó mást jelentett. Innen nem lesz egyhamar visszatérés. Értettem apám szomorú szavait, idős ember volt már. Testvéreim közül nővérem Szombathelyen élt, bátyám valahol katona, így ők egyedül maradnak. Magyarország ekkor már a második világháború csatározásainak a színhelye volt. Némán álltunk a sötétben. Végre betolatott a szerelvény, kivilágítás nélkül, ez a hadiesemények miatt volt elrendelve. Megegyszer könnyes szemmel egymás nyakába borultunk és felszálltam. Ki tudja, hazakeveredek-e valaha. Kerek egy napig tartott az út, ismételt átszállásokkal, mire Bakony szombathelyre értem. Itt már tél volt, hótakaró borított mindent. Keserves utazás volt, tömeg a kocsikban, ideges, elkeseredett emberek, tolakodás, siránkozás. Mindenkinek volt panasza, problémája; türelmetlenség, elégedetlenség, sötétenlátás mindenkinél. A vasútállomás sötét, ez itt már érthető volt, hiszen a frontvonal nem is olyan messze, Mór közelében húzódott. Mindössze hárman szálltunk le, bevonuló katona csak én voltam. Szerencsére a Hantán lévő katonai alakulattól valami áruért beküldtek egy lovaskocsit Bakony szombathelyre és a hajtója kíváncsiságból kijött az állomásra. Rövid megbeszélés után, melyben szerepet játszott az állomási kocsmába való betérés is, hajlandónak mutatkozott, hogy elvisz Hantára. Ez nagyon jól jött, mert a kialvatlanságtól, a hosszú utazástól nagyon fáradt voltam. Hallgatagon tettük meg az utat. 199