Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Durgonicsné Molnár Erzsébet: Tolna vármegye agrárkultúrájának eszmei veszteségei a második világháború következtében • 83

tek, közvetlenül a Közellátásügyi Minisztérium felügyelete alatt működtek, fő feladatuk a „... kormányhatósági intézkedések végrehajtását irányítani és ellenőrizni, az evégből szükséges intézkedéseket megtenni... "

20 A közellátási miniszter januári körlevelében elrendelte az élelmiszerkészletek pontos összeírását, mert „... a rendelkezésre álló első rendű élelmiszerkészletek igazságos elosztása országos érdek,... ennek a rendeletnek a szigorú végrehajtásától függ az ország lakosságának létfenntartása, de egyúttal a magyar hadsereg ellátása is.

m A megyei Közellátási Felügyelőség élére Tomaj Ferenc miniszteri titkárt nevezték ki „Budapest katasztrofális élelmezési helyzete megjavítása érdekében... "Majd újabb körlevélben rendelték el a székesfőváros számára begyűjtendő élelmiszerfélék fajtáját és mennyiségét.

22 Egy hónap elteltével sürgető levél érkezett a kormánybiztos-főispánhoz, mely szerint az új termés betakarításáig megyénknek 35 vagon kenyérgabonát, 90 vagon morzsolt tengerit és 25 vagon árpát kellett a fővárosnak szállítani az egyéb élelmiszereken kívül. E mennyiség biztosítása érdekében a termelői fejadagot havi 15 kg kenyérgabonára kellett leszállítani, az eredeti 1/3-ára és az időszaki munkások fejadagját is ugyanilyen arányban csökkentették. Az ellátatlanok fejadagja napi 20 dkg volt, a testi munkások 10, a nehéz testi munkások napi 20 dkg kenyérpótadagot kaptak. Azok akik szükségletüket gabonafelvásárlással fedezték, havi 10 kg gabonát vásárolhattak. Ha még ennek ellenére sem volt elegendő a beszolgáltatható gabonaliszt, kukoricaliszttel lehetett pótolni. Ma azt mondhatnánk, hogy a napi 30-50 dkg fejadag elegendő, talán még sok is. De figyelembe kell vennünk a népélelmezési szokásokat, a kenyér mindig fő élelmiszere volt a magyar lakosságnak és különösen a falusi embereknek. Ezenkívül azt a körülményt, hogy a háború pusztításai miatt mindenféle élelem-alapanyag - kenyérgabona, húsállatok, zsír, tej stb. - jelentősen megcsappant. Az őstermeléssel foglalkozó lakosság sem tudta megfelelően fedezni szükségletét. A lakosság táplálkozására igénybe vehető élelmiszermennyiség az 1938-as árakon számítva kevesebb mint fele értéket képviselt a békeévhez viszonyítva. Még ha a szabadpiaci forgalomból beszerezhető élelmiszereket is beszámítjuk, akkor is a rendelkezésre álló élelmiszerek alapján az átlagos magyar fogyasztó mindössze napi 1766 kalóriához jutott, az átlagos magyar őstermelő pedig 1478 kalóriához. Ez a mennyiség elmaradt a nemzetközi, és a hazai normáktól egyaránt. A tápanyag-összetételről nem is szólva. A magyar lakosság élelmezési helyzete, táplálkozási mutatói lényegesen rosszabbak voltak, mint a nyugat-európai országok lakosainak, sőt még Németország lakosságáénál is.

23 A nehézségek ellenére biztosítani kellett a népesség tápanyagszükségletét, mert ez volt a munkaerő fenntartásának és reprodukálásának alapja. A meglévő szűkös készletekből legelőször a harcoló alakulatok igényét elégítették ki, ezt követően - a közellátás érdekében - kötelező beszolgáltatás címén vonták el tőlük. Csak a visszamaradó részt fordíthatták saját szükségleteikre. De nemcsak beszolgáltatásra kötelezték a termelőket, hanem a 7 97