Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Durgonicsné Molnár Erzsébet: Tolna vármegye agrárkultúrájának eszmei veszteségei a második világháború következtében • 83

zettségből is a körülményektől telhető legnagyobb odaadással. Tudatában voltak annak, hogy a mezőgazdaság újjáépítésében a vármegyei gazdasági felügyelőségek és a szolgálat tagjainak nagy önállósággal és egyben megnö­vekedett felelősséggel kell részt vállalni. Természetesen munkájuk megsok­szorozódott, korábban a munkakörükhöz nem tartozó feladatokat is el kel­lett látniuk; pl. a földhözjuttatottak ügyes-bajos dolgaiban eljárni, az orosz gazdasági igénybevétel lebonyolításában közreműködni, a betelepítettek gondjain enyhíteni stb. Munkájukat a rossz közlekedési viszonyok, a telefon hiánya is nehezítette. Gyakorta járandóságukat, útiszámlájukat is késedel­mesen kapták meg, ami a gyorsuló infláció miatt különösen érzékenyen érintette őket. A mindennapi határjárás mellett mégis jutott idejük arra, hogy rendszeresen és pontosan elkészítsék főhatóságuk számára jelentései­ket, tájékoztatva őket a mezőgazdasági munkák állásáról, az emberek nehéz életéről, a legsürgetőbb teendőkről, az eredményekről. Bizonyára ezekben a nehéz időkben való helytállásuknak is köszönhetően - egy kivételtől elte­kintve - valamennyi felügyelőt igazolta 1945 végére a megyei igazoló bizott­ság. 13 Nemcsak Tolnában volt nehéz a hivatal helyzete; a szomszédos Somogy felügyelőségének vezetője és a kerületi főfelügyelője is elhagyta szolgálati helyét. Ezért a hivatal helyettes vezetője tolnai kollégájához for­dult tanácsért, amit azonnal meg is kapott. 14 A gazdasági szolgálatnak köszönhető, hogy kordokumentumként ma­radtak fenn jelentéseik és segítségükkel rekonstruálható a gazdák erőfeszíté­sei révén újjáéledő, talpra álló magyar falu élete. A ménkaerő ára A mezőgazdaság nagyarányú termény-, állat-, gép- és eszközhiánya még inkább fokozta az emberéletben, az emberi munkaerőben és szaktu­dásban elszenvedett veszteségeket. Megnőtt a munkaerő iránti kereslet és vele együtt ugrásszerűen nőttek a munkabérek is. A megye állatállománya a harcok következtében 1/3-ára csökkent. Mindössze 2750 ló-, 3100 ökör- és tehénfogat maradt a munkák elvégzésére. Úgyszintén a mezőgazdasági gé­pek 1/3-da üzemképtelenné vált. A tavasz folyamán lezajlott földreform kö­vetkeztében a korábbi mezőgazdasági munkások és cselédek földhöz jutot­tak, már saját földecskéjüket művelték. Megfelelő gépi felszerelés és igaerő hiányában szinte minden erejüket lekötötte birtokuk megmunkálása. Má­sok alkalmi munkából, cserekereskedelemből nagyobb jövedelemhezjutot­tak, mint a mezőgazdasági munkából. Ezen okok miatt negyvenöt nyarára 10-100-szorosára nőttek a mezőgazdasági bérek. A termelési gondokkal bir­kózó - köz- és jóvátételi terhekkel nyomorgatott - gazdák többsége nem tud­ta megfizetni a magasra szökő béreket. Termelési kedvét szegte az is, hogy a keservesen megtermelt áruját csak áron alul tudta eladni, de ha el is adta, nem kapott érte megfelelő fogyasztási és iparcikket. Terményének nagy ré­szét pedig köz- és jóvátételi célokra kellett felajánlania, annak csereértékét 91

Next

/
Thumbnails
Contents