Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Durgonicsné Molnár Erzsébet: Tolna vármegye agrárkultúrájának eszmei veszteségei a második világháború következtében • 83

csak jóval később kapta meg, s mire hozzájutott pénzéhez jelentősen vesztett értékéből. így érdeke azt diktálta, hogy csak saját szükségletére termeljen, illetve minimális feleslegét csere útján értékesítse. A kialakult helyzet tovább rontotta az ország élelemmel való ellátását, csökkentette munkabíró képességét; végső soron a gazdaság fékezőjévé vált. Ahhoz, hogy az ország termelése kielégítően működjön és eleget tehessen jóvátételi kötelezettségeinek, legelőször a falut kellett közszükségleti cikkekkel - cukor, só, ruhanemű, petróleum - és a termeléshez szükséges üzemanyaggal, alkatrészekkel, gépekkel, eszközökkel ellátni. A gazdaság termelőképessége nagymértékben függött attól, hogy a mezőgazdaság milyen gyorsan reorganizálódik, milyen mértékben képes a lakosság és az ipar igényeit kielégíteni. Az ország alapvető érdeke volt a mezőgazdaság talpraállítása, a termelés beindítása. A termeléshez munkaerőre volt szükség, azonban aférfi munkaerő hiánya, a földreform bérmunkaerőre való hatása - egyáltalán az előzőekben vázolt nehéz életkörülmények - miatt a munkabérek megnövekedtek. Eleinte a gazdák és a felügyelők is úgy vélekedtek, hogy az internált sváb lakosság a munkaerőpiacon lenyomja az árakat. Egyelőre ez nem következett be. A termelés folyamatosságának biztosítása érdekében tavasszal felállították a megyei munkabér-megállapító bizottságot, és a rendeletben előírtak alapján alakították ki a megyében - a korábbi gyakorlatnak, a helyi viszonyoknak megfelelően - a munkabéreket, ill. az attól való eltérés határait. A megállapított munkabérek betartását, a munkaerő helyzetét a gazdasági felügyelőség ellenőrizte együttműködve a termelési bizottságokkal és gazdasági elöljárókkal. Az infláció azonban felgyorsult - s mint ismeretes, egyre nagyobb méreteket öltött -, a mezőgazdasági munkások pénz helyett természetben kérték járandóságukat. Ezt azonban a gazdák többsége nem tudta teljesíteni, mivel a háború alatt a tartalékok kifogytak vagy minimálisra csökkentek. A hatóságilag megállapított béreket csak a még megmaradt uradalmak tudták volna megfizetni, de ők munkáskéz híján voltak. A kisgazdák, akik 1-2 napra alkalmaztak mezőgazdasági munkást, kénytelenek voltak a természetbeni járandóságot kiadni. Mivel ezt csak kevesen tehették meg, kialakult a kölcsönös munkamegsegítés gyakorlata. Sok esetben még a szomszédos járások, olykor a megyeszomszédok is így segítették ki egymást. A Földművelésügyi Minisztérium ismét kötelezővé tette a havi munkáslétszám-jelentéseket, részletesen feltüntetve a nemenkénti megoszlást és osztályba sorolást.

15 így kívánták figyelemmel kísérni a munkaerőhelyzetet, egyben a fizetőképes kereslethez viszonyítva leszorítani a túl magasra szökött béreket. Az aratási szezonban érvényben maradtak az előző évi munkabérek, de részben vagy egészben természetbeni kifizetésekben realizálódtak. A vármegyei gazdasági felügyelő OTI-hoz küldött leveléből tudjuk, hogy abban az évben: „a) a 18. évüket betöltött férfiak átlagos keresete pénzértékben kifejezve (hivatalos áron számítva a természetbeni járandóságokat) 14 500 pengő 92