Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

T. Mérey Klára: Egy mezőváros iparosainak eredete a XVIII. sz. végén • 33

Ha figyelmesen végigolvassuk az előbbi mikrokutatások eredményeit, azonnal feltűnik, hogy milyen nagy a bizonytalanság. Egészen bizonyos, hogy több történeti forrás bevonásával (elsősorban a német földről készített történeti helynév-lexikonokkal, megmaradt anyakönyvekkel és más, családtörténeti kutatások során elért eredményekkel) csökkenthetők lennének ezek a bizonytalanságok. Ez a tanulmány azonban elsősorban a vándorlási irányok megállapítására törekedett, s remélem, hogy ezt sikerült elérnie. A mellékelt térkép

82 több fontos következtetés levonására nyújt lehetőséget. Elsőként azt mutatja meg, hogy milyen sok irányból és távolról érkeztek erre a földre - nagyon különböző életkorú és eltérő képességű - emberek. Az egyes kikristályosodó időpontok mindig egy-egy nagyobb települési hullám jelzői. Hiszen az iparosok mellett és velük mindig nagyobb tömegű földműves érkezett, azok alkották a megbecsültebb réteget, a nagyobb tömeget. De ahogyan az összlakosság száma nőtt, úgy lett szükség egyre több mesteremberre és ezek száma - ennek arányában - növekedett. De nem szabad elfeledkeznünk még egy nagyon fontos mozzanatról. Arról ti., ami a németség magával hozott ősi szokásához tartozott, hogy csak az első fiúgyermek örökölte a földet, a többi testvér ipart tanult. A kézműiparnak óriási tartalékát képezték idővel a németlakta területeken a másod-, harmad- stb. szülöttek, a gazdák testvérei. A térkép megmutatja azt is, hogy ebben az 1786-ban 4081 fő által lakott mezővárosban milyen sok irányból és mennyire messziről érkeztek betelepülők, hospes-ek, „vendégek"}

3 Jöttek a távoli Elzászból és az „eredetföldjeként"- már az irodalomból ismert, az Impérium délkeleti részén fekvő sváb és frank földről, bajor és szász területekről, Svájcból, továbbá jelentős számban Ausztriából, Sziléziából, cseh és morva területekről. Az óriási kivándorlási hullám megdöbbentette a telepítő Mária Teréziát is, aki 1752-ben megtiltotta az Enns alatti Ausztria területéről a kivándorlást.

84 Mindamellett a hétéves háború után, 1783-ban az udvari koncellária már nem akadályozta meg a cseh földön tömörülő elbocsátott katonáknak letelepedését Magyarországon, sőt elősegítette azt.

85 Erre követlenül is láttunk példát Tolnán, amikor egy Kinszky légióból leszerelt kovács telepedett le ott 1785-ben. Az 1760-as években már a német-római császárság területén a trieri érsek, a fuldai herceg, majd utóbb a Maincz, Ehrenbreitstein, Bonn és Mannheim uralkodó hercegei (Landfursten) közösen is tilalmazták a tömeges kivándorlást a területükről és kutatták annak okait.

86 Mindez azonban aligha érintette az iparosokat. A céhlegények átjártak az államhatárokon, más-más országokban tanulták meg mesterségüket, s már a vándorlási kötelezettségük is nyelvtanulásra, más kultúrák elsajátítására, megismerésére, mozgékonyságra és alkalmazkodásra kényszerítette őket. Ugyanakkor éppen a Tolnáról készült leírásban érdekesen válik kitapinthatóvá az a családi és közösségi összetartozás, amely abban mutatkozik meg, hogy a megtelepedés után újból és újból érkeztek az elhagyott szülőföldről ifjú mesterek és telepednek le az előbb érkezettek mellé. 4 49