Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

T. Mérey Klára: Egy mezőváros iparosainak eredete a XVIII. sz. végén • 33

A szülőfölddel való, sokáig élő kapcsolatnak Tolnáról is van egy érdekes, említésre méltó példája. 1750-ben Andreas Winckler feleségével: Susanna Mundiggal kivándorolt Magyarországra. Unlingenből érkeztek, amely kis mezőváros volt OA Dürmentingenben. Winckler vászonnyomó volt (Leinwanddrucker, Telse Impressor). Ez a mesterség nem szerepel 1786-ban Tolna mezőváros kézműipari mesterségeinek sorában és ilyen nevű iparost sem találunk a forrásban. Winckler Unlingen aus Schwaben-ben született, s amikor a család Alsó-Magyarországba költözött, a feleségének egy húga (Barbara) a szülőföldön maradt. 1778-ban Barbara meghalt és Dürmentigen elöljárói értesítik Tolna mezőváros megisztrátusát, hogy Susanna testvérének halálával kisebb örökség vár rá vagy gyermekeire. Azt is közlik, hogy ennek összege 50 R. forint körül mozog. Tolna elöljárói azonnal válaszolnak. Wincklernek négy gyermeke van, a felesége és az egyik gyermek meghalt. A három lánya közül az egyik férjhez ment, és egy másik teljesen vak. Örülnek az örökségnek, és kérik azt postakocsival előbb Bécsbe, majd onnan Budára küldetni, ahonnan hetente érkezik postai küldemény Tolnára. A postaköltség levonását is kérik az összegből. A következőkben arról is értesülünk, hogy az örökség 57 ft 20 krajcár és 5 fillér volt, amelyből - a költségek levonása után -1779. szept. 16-án a lányok 49 forint 12 krajcárt kaphattak kézhez.

87 Ebből a kis - múltba merült - eseményből nemcsak az derül ki, hogy Tolnán a felsoroltnál is többféle mesterségnek éltek mesterei, vagy talán csak iparűzői, hanem az is, hogy az elhagyott otthonnal való kapcsolattartásnak is megvoltak a kitapasztalt és többször használt útjai. E tanulmányban csak érintőlegesen foglalkoztunk az iparosok belső vándorlásával. Az említett konkrét adatok azonban azt mutatják, hogy nemcsak az ország déli része felől (Baranya megye, Bánát stb.) történtek betelepülések Tolnára, hanem Észak- és Nyugat-Dunántúl területéről is. (Komárom-, Győr-, Vas megye stb.) Az iparosoknak további kb. 25%-át képezik ekkor ezek a nem tolnai születésű, a megye egyéb területeiről vagy más megyékből érkezett mesterek, legények. S végezetül még egy feltűnő jelenség bontakozik ki ezekből a mikrokörben folytatott kutatásokból. Az ti., hogy milyen könnyen és probléma nélkül váltak az új telepesek „e haza fiaivá". Elfogadták hazának azt a földet, amely kenyeret és megélhetést kínált kemény munkájukért cserébe. Ugyanakkor megtartották kultúrájukat, őrizték hagyományaikat, noha tudták, hogy az egykori szülőföld már elérhetetlen messzeségbe került tőlük. Egy közösséget tudtak alkotni a már ott lakókkal és a máshonnan érkezettekkel. A „mikroközösség", ez a mezőváros és más hasonló vegyes lakosságú korabeli település itt, a hajdani kipusztított területen felépült új társadalomnak erős alkotó elemévé, alapkövévé tudott válni. 50