Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Április elején megkaptuk a besorolásunkat. Ránk az április 10-én induló szerelvénynél kerül sor. Eljött végre ez a nap is. Semmivel sem lett előkelőbb a hazautazás, mint a közel másfél évvel ezelőtti kiutazás. Most is marhavagonokat kaptunk, de milyen különbség volt. Most kb. tízen voltunk a vagonban, elhelyeztem a sarokban a gyógyszeresládát, tetejére hatalmas új hátizsákomat, mely tele volt minden zsákmányommal, amit az elmúlt időszakban sikerült öszszeszednem. Tiborék a következő szerelvénnyel jöttek. Április 10-én délután indult el a szerelvény, szinte már nem is mertük elhinni. A még visszamar adottak integettek, mi pedig boldogok voltunk. Útközben gyakorlatilag nem történt semmi. A vonatot végig amerikai katonák kísérték. Bécsbe következő napon estefelé érkeztünk. Leszálltam vízért és beszédbe elegyedtem egy osztrák vasutassal. Elmondta, hogy Bécs francia megszállási zónájában vagyunk, nekikeseredve szidta a franciákat, akik még a civil lakossággal is éreztetik, hogy Ausztria Hitler mellett harcolt. Hegyeshalomnál léptünk be Magyarországra, útirány szerint Komáromba vittek bennünket. Itt egy úgynevezett szűrőtábor működött, ahol a szerelvény utasait alapos vizsgálatnak vetik alá. Hogy legyen némi hazai pénzem is, Győrben eladtam egy pár bakancsot. Később tudtam meg, hogy valódi értékének csupán a töredékhányadát kaptam érte. Komárom előtt kiderült, hogy a láger nem tud fogadni bennünket, mert előttünk röviddel beérkezett egy másik hazatelepítő vonat. Tovább kell mennünk Kaposvárra. Ez a késedelem már nem érdekelt bennünket, hiszen idehaza voltunk. Hatalmas kerülővel fordultunk Kaposvár felé. A végén a Balaton déli partján ment vonatunk. Itt megható esemény történt. Gyönyörű napsütéses idő volt, kinn álltunk a vagon ajtajában. A vonat lassan cammogott, a sínek mellett sokan álldogáltak ismerőst keresve. Egyszer csak az egyik szomszédos vagonból egy fiatalember elkezdett kiabálni „édesanyám, édesanyám ", a pályatest mellett álldogálók közül pedig egy idősebb asszony zokogva kiáltott vissza, „kisfiam". A fiú hirtelen ötlettől indíttatván felkapta kisded útiholmiját és kidobta édesanyjának. Közben a vonat lassan továbbhaladt. Április 15-én érkeztünk Kaposvárra. A szűrőtáborban egyenkint mindenkit kihallgattak, hogyan és miért ment nyugatra, merre járt, mit csinált stb. Egy nyilvántartás alapján ellenőrizték, nincs-e köztünk háborús bűnös. Ha valakivel kapcsolatban a legkisebb gyanú is felmerült, azt kiemelték és elvitték. Míg nem tisztázta magát, fogva tartották. Le kellett adni minden olyan holmit, ami a magyar hadseregtől származott: derékszíj, sapka, takaró, egyenruhadarab stb. Velem gyorsan végeztek, bemutattam futári igazolásomat, átadtam a láda gyógyszert. Ennek nagyon megörültek. Közöltem, hogy ezt a Wald-Werke láger magyar lakói küldik és címzett a Hazatelepítési Kormánybiztosság. Nyugtát kértem az átvételről, majd megkaptam az elbocsátó papírt, mehettem haza. Kíváncsiságból később érdeklődtem a kormánybiztosságnál a gyógyszerszállítmány felöl. Nem tudtak róla, soha nem érkezett hozzájuk. Hát igen, az akkori feketéző időben ezen akár egy teherautót is lehetett vásárolni. 288