Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Először Szombathelyre mentem nővéremékhez megtudakolni, mi van a szüleimmel. Nagy volt a boldogságom, amikor megtudtam, hogy élnek, igaz na­gyon sanyarú körülmények között. Bátyám pedig orosz hadifogságban van. Nagyot derültek, amikor elmeséltem, milyen nyomozástfolytattam utánuk Ba­jorországban. Tudtak a MA V-kitelepülésről, de nekik eszük ágában sem volt nyugatra távozni. Vég nélküli beszélgetéssel telt el a nap hátralévő része. Átad­tam a nekik szánt hasznos ajándékokat. Megaludtam náluk és másnap indul­tam haza szüleimhez, közel másfél évi távollét után. Szép tavaszi napsütésben értem Zalaegerszegre. Begyalogoltam a város­ba, ismerőssel nem találkoztam. Torkomban dobogott a szívem, ahogyan köze­ledtem szüleim háza felé. Végre odaértem. Apám a folyosón, szokott karosszé­kében újságot olvasott. Meglátott, furcsa hangon ordítás tört ki a torkából, „megjött a Jenő"és rohant kifelé, nyomában anyámmal, aki a konyhában hal­lotta meg apám kiáltását. Összeborultunk az udvar közepén és sírtunk. 1988. május Negyvenhárom év elteltével lehetőségem nyílt feleségemmel, gépkocsival végigjárni a naplómban említett bajorországi helyek egy részét, ahol a háború végén megfordultam. Grafenwöhrbe nem mehettem el, ott most amerikai katonai tábor van. Nem volt azonban akadálya annak, hogy a gyalogmenetünk végén szereplő he­lyeket felkeressem. A Regen melletti Turnhofban nagyon kedvesen fogadott az Aigner-család. A tanya éppúgy néz ki, mint négy évtizeddel ezelőtt, szépen karbantartott épüle­tek, jól vezetett gazdaság. Johannes Aigner, az öreggazda nem élt már, felesége azonban még igen, 81 éve ellenére emlékezett csoportunkra és rám is, az egykori „Herr Kommandant"-ra. A gazdaságot mostAlois, a kisebbik fiú vezeti, Hans, a nagyobbik elnősült máshová. A gazda rengeteget dolgozik, hiszen a tekinté­lyes földvagy on (32 hektár) mellett 40 tehenet és 50 hízómarhát is el kell látnia. Ebben felesége, gyermekei és két pártában maradt húga segíti. Az öregasszony könnyekig meg volt hatva, amikor szép sárközi terítővel, a gazdát pedig tokaji borral ajándékoztam meg. Innen Tittling érintésével Passauba mentünk azon az úton, melyet egykor Ti­bor barátommal kocsin tettünk meg. Alig ismertem rá a vidékre, annyira kiépült. Passau hatalmasat fejlődött az elmúlt évtizedek alatt. Megszűnt a kis szomszédos községek, Heining és Schalding önállósága, beolvadtak a városba, most már mint Vorstadtok, elővárosok szerepelnek. Ennek következménye az volt, hogy Reslék házát, a kis szállodát nem sikerült megtalálni. Lebontották és az egykori nagy, szabad területen új városrész épült. 19 289

Next

/
Thumbnails
Contents