Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

West-Lagerben a kegyetlen kiképzésen vettem részt. Elmesélte, hogy röviddel a lágerből való távozásom után az amerikai gépek elkezdték bombázni a lágert is. Ez inkább csak anyagi károkat okozott, mert napközben ők mindig kinn voltak a terepen. A háború gyorsan átcsapottfelettük, a németek alig tanúsítottak ellenállást. Az amerikaiak megszállták a tábort és a lakóit, köztük a magyar katonaságot is átadták a franciáknak, így mindnyájan francia hadifogságba kerültek. Elmesélte, milyen kegyetlen volt ez a fogság. Eleinte egyszerűen egy szögesdróttal körülkerített szabad területen tartózkodtak, fedél nem volt a fejük felett. Itt verte őket az eső, fújta a szél, éjszakára összebújtak és így melegítették egymást. Lassan javult csak a helyzetük. Érdekességként elmesélte még, hogy találkozott Hetzelprofesszorunk unokájával Rheims-ben, megadta a címét is. Ez utóbbi hír szeget ütött a fejemben, mert tudtam, hogy Hetzel professzor mennyire imádja az unokáját, aki tagja volt annak a 3. éves hallgató csoportnak, amelyik Marburgban amerikai fogságba esett. Tibor barátommal elhatároztuk, hogy felkeressük a professzort a jó hírrel. Tartózkodásihelyét ismertük, a Reinhardt-maisból való távozás után feleségével Pilstingben telepedett le néhány nős kollégával és professzor társaival. Egyik reggel elmentünk Plattlingig vonattal, onnan pedig - nem lévén csatlakozás - autóstoppal, gyalog és végül vontatóval eljutottunk Pilstingbe. Késő délután volt, mire megérkeztünk. Elég nehezen találtunk rá Hetzel professzorra. Kedvesen, örömmel fogadott bennünket. Azonnal elmondtuk az örömhírt, ami tudomásunkra jutott. Meglepő volt a reagálás, szinte összeroppant. Feleségével egymás kezét fogták és zokogtak. Mintha megérezték volna, hogy híradásunk nem fedi a valóságot. Ekkor ezt még mi sem tudtuk. Később derült ki, hogy a kitelepített magyar állatotvostan-hallgatók közül egyetlen halott volt, mégpedig Hetzel professzor unokája. Március 15-április 17. Megjött végre a hír, hogy az amerikaiak április 1-től ismét indítják a hazatelepítő vonatokat. Megbolydult az egész tábor, bár még semmi konkrétumról nem tudtunk, mindenki készülődött. Csoportok alakultak, baráti körök álltak össze, együttesen könnyebben fog menni a dolog, mindenki segített mindenkit. Elég sok hírünk volt már hazulról egyrészt a most kijövő magyarok elbeszélései alapján, másrészt pedig a futárként hazatérők és visszajövök hírei útján. Ezek nyomán kirajzolódott előttünk a tönkretett, csatatérré vált ország szomorú helyzete, ellátási nehézségei, a szétszakadt családok. Egyik állandóan visszatérő téma volt a nagymérvű gyógyszerhiány. Ekkor támadt a gondolatom, mi lenne, ha a láger magyarsága pénzt adna össze, ezen gyógyszert vásárolna és hazaküldené. Hangay lágerparancsnokunk javaslatomat örömmel fogadta és azonnal nekiállt a megvalósításnak. Gyűjtést rendezett a táborban. A cél isme286