Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

valaki cigarettára gyújtott és a még égő gyufát a mellette lévő szabad nyíláson keresztül ledobta a latrina-részbe. Ez lángra lobbantotta az ott lévő papírt. Amikor ezt észrevették, az okos férfiakfelrángatták nadrágjukat, nekihasaltak a kör alakú nyílásnak és így akarták elfújni a tüzet. Természetesen ettől az még jobban lángra kapott. Ekkor már komolyrafordult a dolog, hiszen áfából épült tákolmány könnyen leéghetett volna. Ezért rohant be hozzánk Banké Tóni barátunk a küblikért. Azonnal vízhordó láncot képeztünk és rövid időn belül eloltottuk a tüzet. Hosszú ideig képezte az eset az ugratás alapját. Megismerkedtem Annemarie-vel. Passau utcáin őgyelegtem egyik nap, amikor nagyon helyes, erősen kipirult arcú, 20-22 év körüli, törékeny termetű, jól öltözött hölgy szólított meg németül és egy üzlet után érdeklődött. Szavaiból azonnal megállapítottam, hogy nem német, bár jól beszélte a nyelvet. Kiderült, hogy magyar, AnnemarieNeumannak hívják, és a Passaufeletti hegytetőn lévő tüdőszanatórium lakója. Ezek szerint tehát tbc-s. Rögtön rájöttem, hogy arcocskáján a piros foltokat nem a hideg csalta ki, hanem azok a láz rózsái. Segédkeztem neki a bevásárlásnál, beültünk egy kávéra a Wittelsbach kávéházba, majd hazakísértem a kb. 3 km-re lévő szanatóriumba. Az emelkedőn, mely a szanatóriumhoz vezetett, mind gyakrabban kellett megállnunk, szegényke rekedten köhécselt. Beinvitált a szanatóriumba, a szobájába. Pillanatok alatt előkerült egy kedvesnővér, aki szegény kislányt nagyon leteremtette, amiért kiszökött a városba és kockáztatta a megfázást, ami az ő állapotában tbc-s folyamatának a súlyosbodását idézhette elő. Azonnal ágyba dugta és hőmérőt tett a szájába, 38°Cfelett volt a hőmérséklete. A hideg levegőről a meleg szobába való kerülés szűnni nem akaró, kínzó köhögésrohamokat csalt ki belőle, vékonyka teste szinte rázkódott. El akartam menni, de megfogta a kezemet, nem engedett, kérő tekintetét látva maradtam. Amint a görcsös köhögési rohamok csillapodtak, kedélye is visszatért. 0 vitte a beszélgetést, sziporkázott, nevetgélt. Késő délutánig a szanatóriumban maradtam. Mindenről mesélt, csak családjáról nem akart egy szót sem szólni. Annyit mindenesetre elmondott, hogy egyedül került ki nyugatra, tbc-s folyamata itt súlyosbodott. Láttam, nagyon kívánja a társaságot, kért, látogassam meg minél többször. Ettől kezdve elég sűrűn találkoztunk. Kezdetben még néha bejött Passauba, ilyenkor mindig hazakísértem. Később láttam, hogy egyre gyengül, ezután már én mentem ki hozzá. Egy alkalommal meghívott egy szanatóriumi ünnepségre, mely vacsorával volt egybekötve. Valamilyen bajor ünnepséget ültek meg. Felejthetetlen este volt. Még a súlyos betegek is felkeltek ágyukból. A vacsora közben egy idősebb férfi pohárköszöntőt mondott, melynek zárószavai megragadtak emlékezetemben: „Mi itt most ünnepeltünk és ez így van rendjén. De számunkra az volna az igazi ünnep, ha visszanyerhetnénk egészségünket." Senki nem tapsolt, mindenki a tányérja fölé hajolt, könnyes tekinteteket lehetett látni. Szinte szégyelltem magam, mit keresek én itt kicsattanó egészségemmel ezek között a betegek között. De örültem, mert láttam, hogy Annemarie boldog, csillogó szemekkel néz rám és önfeledten csak beszél. A vacsora végére azonban nagyon elfáradt. Szobájába kísértem, ahol hamar elaludt. 280