Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Ezt követő időkben már csak én látogattam meg őt a szanatóriumban. Nem volt jól, állapota egyre romlott. A köhögés rázta egyre soványodó kis testét, arcán égtek a lázrózsák, majdnem állandóan feküdt. De ha ott voltam, mindigfelvidult. Viszont egyre többet emlegette szüleit, Magyarországot, nagyon vágyott haza. Megkértem lágerünk orvosát, Józsi bácsit, aki bejáratos volt a szanatóriumba, hogy nézzen utána Annemarie kórlapjának. Nagyon rossz hírekkeljött vissza, Annemarienak mindkét oldalon kiterjedt kavernái vannak, állapota súlyos, szinte reménytelen, a vele való érintkezés „életveszélyes". Ettől függetlenül változatlanul jártam a szanatóriumba, mígnem az egyik nap nem engedtek be A nnemariehoz. Az éjszaka rosszul lett, vért hányt. Bár a látogatási tilalom továbbra isfennált, ismételten próbálkoztam hozzá bejutni, sikertelenül. Egyik alkalommal többnapos szünet után mentem fel a szanatóriumba, amikor az ismert kedvesnővér közölte velem, ne jöjjek többé, nincs kit meglátogatni. Annemarie két nappal ezelőtt meghalt, már el is temették a szanatórium kis temetőjében. Kimentem a sírhoz, egyszerű kis fakereszt jelezte, ki nyugszik alatta. Egy szegény magyar kislány, aki távol hazájától, egyedül próbált megküzdeni a gyilkos kórral és aki úgy szeretett volna élni és egyszer hazakerülni. Bár a téli időben nehéz volt, felhajtottam egy csokor virágot és elhelyeztem a fejfa alatt. Ha nem kísérhettem utolsó útjára, legalább ennyivel emlékezzek meg róla. Rövid volt az ismeretségünk, mindössze 5 hétig tartott. Gyorsan és tragikusan ért véget. Február végére megenyhült az idő, gyors olvadás kezdődött. Az alacsonyabbanfekvő területekről hamar eltűnt a hó. Elhatároztam, hogy kihasználom a lehetőséget és felkeresem Németországnak az általam nem ismert északibb területeit. Az amerikaiktól kapott ujjlenyomatos igazolvány szabad mozgást biztosított a három nyugati megszállási zónában. Összeszedtem maradék pénzemet, és egyik reggel vonatra ültem. Meglepetésemre a Passauból induló gyorsvonat teljes egészében magyar Pullmann-kocsikból állott. Az út első szakasza a Passau-Regensburg-Nürnberg- Würzburg-Aschaffenburg-Frankfurt útvonal volt. Sok volt az átszállás és a várakozás, de szerencsére a háborúból megmaradt az Asyl-rendszer, így éjszakai szállásra nem, vagy alig kellett költeni. Most módomban állott a nagyobb városokat alaposabban megismerni. Regensburgról már korábban beszéltem, néhány szót most a többiről. Nürnberg hatalmas város. Mivel fontos vasúti csomópont és jelentős iparral rendelkezett, na meg Hitler fészke is volt, a szövetséges légierő ismételten bombázta, így igen súlyos károkat szenvedett. Szépségére már romjaiból is lehetett következtetni. Megnéztem a Miasszonyunk templomának és a Sankt Sebaldus templomnak a romjait, pótolhatatlan műkincsek pusztultak itt el. Szerencsém volt, egy utcai árusnál megkaptam az utóbbi templomról készített fényképsorozatot. Felejthetetlen látványt nyújtott még a XIV századból származó Schöner Brunnen (szép kút) csipkeszerű építménye. Ismeretes, hogy Nürnberg az itt 1935-ben elfogadott hitleri törvények, majd a háborús bűnösök ellen folytatott nemzetközi per miatt vált különösen is híressé, hírhedtté. 281