Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

alkalmazottai voltak, de nővéreméket nem találtuk közöttük. Ezek szerint ők odahaza maradtak. Hiába tettük meg a nagy utat. De mindegy, legalább bizo­nyosságot kaptunk. Ebédidő után indultunk haza, alvás ismét útközben. Straubingból vonattal harmadnapra meg is érkeztünk. Közben jöttek a hírek, hogy hamarosan megindulnak a hazatelepítő vo­natok. Bár a hír felvillany ózott bennünket, azért mégis óvatosakvoltunk. Eddig már nem egyszer valótlannak bizonyultak ezek a hírek. Mindenesetre elhatá­roztuk, hogy amint a hazautazásra a lehetőség megnyílik, felszámoljuk schal­dingifészkünket és bemegyünk a Passaun túl, a Duna bal partján kb. a várostól 2 km-re lévő Wald-Werke nevű magyar lágerbe, ahonnan a vonatra felkerülés könnyebbnek látszott. Sajnos a hír megint valótlannak bizonyult és mindin­kább nehezebben viseltük el a csalódásokat. Sokakat már komoly honvágy gyötört, nem beszélve arról, hogy hozzátartozóinkról semmi hír nem érkezett. Folytattuk tehát eddigi életünket. Lassan abba kellett hagyni a dunai für­dőzéseket, az éjszakák egyre hűvösebbek lettek, a víz is alaposan lehűlt. Az egyik nap üzenetet kaptunk a hajóstól, akinek az uszályán volt elraktározva az a nagy tétel nyúlprémmellény, bőr- és gyapjúholmi, amiről egyszer már szóltam. Az üzenet szerint másnap reggel legyünk az uszálynál, mert az amerikaiakfelfe­dezték a rakományt és a nap folyamán el fogják szállítani. Ez az utolsó lehető­ség, hogy további téli holmival ellássuk magunkat. Nekünk sem kellett több. Másnap reggel 9 órára megérkeztek az amik teherautóval, felnyitották az előző­leg lepecsételt ajtókat és megkezdődött az áru kihordása. Az uszálytól jobb ol­dalra állt a teherautó, a partra kivezető palló mellé egy fegyveres őr. Ez nem na­gyon izgatott bennünket, számoltunk az amerikai katonák szokásos lezsersé­gével. Vártunk. Nem telt bele fél óra és a katona megunta a napon való álldogá­lást. Otthagyta a helyét és bemászott a teherautó vezetőfülkéjébe egyet szundí­tani. Nekünk sem kellett több. Beálltunk a rakodó munkások közé, ők nem tö­rődtek velünk, azt hitték, mi is közéjük tartozunk. Uszályos barátunk már várt bennünket. Külön egy részben, nagy halomban félre rakta a nekünk szánt hol­mit. Ez több volt annál, mint amire számítottunk. így azután úgy segítettünk magunkon, hogy egyszerre felvettünk több nyúlprémmellényt, zsebünket meg­töltöttük bőrtalpakkal, két kezünkben pedig annyi holmit fogtunk, amennyit csak elbírtunk. Kisétálva a pallón azonban nem jobbra a teherautó felé fordul­tunk, hanem balra szállásunk irányába. Senki nem szólt utánunk. Ezért még egyszer visszamentünka még otthagyottholmikért. Nagyon jóljártunk. Télire el voltunk látva meleg ruhadarabokkal Szomorú tény, dePassau börtöne lassan megtelt magyarokkal. Magyarok uralták a városban a feketepiacot, ők csinálták a feketevágásokat, szinte min­den kocsmai verekedésben részt vettek és jó néhány betörés tettesét is köztük kellett keresni. Az amerikai katonák, esetenként négerek, szexuális vágyainak a kielégítésében pedig nem kis szerepet játszottak olyan magyar hölgyek, akik az oroszoktól félvén menekültek nyugatra. Hiába volt a kimenekült magyarság és az idegyűlt katonaságjó részének rendes viselkedése, becsületes volta, a ba­jor közvélemény ezekről a rendbontókról ítélte meg az egész társaságot. 272

Next

/
Thumbnails
Contents